VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony.
Csak két elhangzott dologra szeretnék reagálni. Valóban, a Fidesz több szónoka kifogásolta azt, hogy a bevételi oldalon néhány tétel megtervezése nem egészen megalapozottan történt meg. Ezt a véleményünket sajnos, továbbra is fenn kell tartanunk, hiszen például a privatizációs bevételek szerintünk olyan tételt jelentenek, amelyek nem fognak 150 milliárd forint nagyságrendben '95-ben az állami költségvetés rendelkezésére állni. Ebben az évben 20-25 milliárd körül fog befolyni, nyilván irreális az a kormányzati számítás, amely ennek a megötszörözését irányozza elő.
A másik, amit valóban nem mondott Bauer Tamás, bár a szavaiból kiérezhettem, hogy itt a Fidesz valamilyen adónövelésre tenne javaslatot. Valóban nem erről van szó. Mi megalapozottnak gondoljuk azt a módosító indítványt, amit benyújtottunk a költségvetés bevételi részéhez, és véleményünk továbbra is az, hogy amennyiben az Adóhivatal és a Vám- és Pénzügyőrség működési feltételeit megteremtjük, akkor van arra reális mód, esély, hogy 2-3 százalékkal nőjön ezeknek az adóbevételeknek a behajtása. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi