DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen csak azt szeretném most megerősíteni, amit az elnök úr az előbbiek során elmondott.
Gondot okozott számunkra, számomra is, hogy úgy gondoltuk, ez a paragrafus, ez a törvényhely, amely az idegbetegségeknek és az elmekórtani eseteknek az elkülönítését és az ezzel kapcsolatos jogi és bírósági gyakorlatot tartalmazza, legyen egyetlen rendeletben és egyetlen módon megfogalmazható. Sajnos ez gondot okozott, bár tudom, hogy ez nem kapcsolódik szorosan a részletes vitához, hogy csatlakozó módosító indítványokat is be kellett léptetnünk azért, mert bizonyos esetekben, a rend-őrségi törvényben, a családjogi törvényben és másutt megtalálhatóak voltak olyan törvényhelyek, amelyeket módosító javaslataink céloztak.
Összességében azt már elmondtam, hogy európainak, jó hatásúnak és értékesnek tartom ennek a törvényhelynek az elfogadását. Úgy gondolom, azok az apróbb javítások, módosító javaslatok, amiket tettünk, végül is nem érintik a mondanivaló lényegét, inkább csak - ha szabad így mondani - nyelvtani, nyelvhelyességi és egyéb pontosításokból állanak. Ezeket a továbbiakban nem kívánom előadni. Az ezzel kapcsolatos javításokat a törvényhelyen megtettük, és úgy gondolom, ez a törvény hosszú időn át pozitívan fogja szolgálni a jogalkotásunkat.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi