DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy nagyon röviden azzal kezdjem, amivel többen befejezték. Feltétlenül indokoltnak tartom az előterjesztés támogatását, és feltétlenül indokoltnak tartom azt is, hogy az Országgyűlés támogassa azt a javaslatot, hogy a kormány minél előbb - így fogalmaznék - nyújtsa be a szükséges javaslatokat a békepartnerségi egyezmény törvénybe iktatására.
Engedjék meg, hogy két mondatban a történelemre utaljak. Ritkán esik szó róla, de a 145 évvel ezelőtt a magyar országgyűlés által elfogadott függetlenségi nyilatkozat szól arról, hogy amikor a magyar nemzet ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy szabad országként az európai státuscsaládba belépni kíván, egyben kinyilvánítja, hogy az európai szabad és független országokkal szövetségre lépni kíván. S egy közelebbi, de immár ugyancsak történelmi hivatkozásra is alkalmat ad ez a pillanat: néhai miniszterelnökünk, Antall József a történelmi fordulat nyomán 1990-ben nemcsak annak adott hangot, hogy Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből kívánatosnak tartja, hanem stratégiai célként az észak-atlanti szervezetre mutatott mint olyanra, amely biztonságpolitikai keretet nyújthat a független és demokratikus Magyarország jövője számára.
Úgy gondolom, örvendetes, ha ma az Országgyűlés egy fontos lépést tesz ebbe az irányba a békepartnerség-program elfogadásával, amelyet helyeslünk önmagában is, de nyilvánvalóan - mint erről sokan szóltak - helyeseljük, mint az atlanti szervezetbe vezető út egy fontos mérföldkövét. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az egyik szervezeti rendszert egy másikkal, az egyik biztonságpolitikai rendszert egy másikkal cseréljük fel, hanem élünk azzal a lehetőséggel, hogy Magyarországot a vészes következményű I. világháborúba, majd a szörnyű következményű II. világháborúba vezető szövetségi rendszerek parancsolt világából és a Varsói Szerződés nem kívánt utakra vezető parancsolt rendszeréből kijutva, Magyarország most önként foglalhatja el a helyét egy olyan biztonságpolitikai rendszerben, amely nem parancsolt keretet, hanem önként vállalható feltételeket nyújt; önként vállalhatóakat a magyar alkotmány szabályai és a magyar Országgyűlés mérlegelése alapján.
Úgy gondolom, hogy ennél a mérföldkőnél nem megállnunk kell, hanem a feliratot kell elolvasnunk rajta, és ez a felirat azt jelzi, amit 145 évvel ezelőtt még csak álmodtak: "Előre a szabad nemzetek önkéntes társulása és biztonsági rendszere irányába!" Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi