DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ
DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ
DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Áttekintve az elmúlt heti vezérszónoki hozzászólásokat a személyi jövedelemadó módosítását illetően, az volt a meglátásom, hogy az igen tisztelt vezérszónok urak az előttünk fekvő adótörvény-módosításokat elsősorban önmagukban próbálták végigtekinteni és értékelni, tehát a módosításokban lévő különféle rendelkezéseket próbálták összevetni az eddig hatályos rendelkezésekkel, illetve álláspontjukat próbálták egybevetni a módosításokkal.
Egybehangzó véleménye, illetve álláspontja volt az ellenzéki szónokoknak, hogy az előttünk fekvő adótörvény-módosítások, jelesül a személyi jövedelemadóról szóló törvénymódosítás úgymond, növeli az adóterhelést; sőt, az egyik ellenzéki képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy hibás politikát követ a kormányzat akkor, amikor az adóterhelés további növelése mellett teszi le a voksot.
(17.20)
Azt gondolom, hogy ezek a hozzászólók csak egy dolgot felejtettek el, mégpedig azt, hogy ezek az adótörvény-módosítások most, az 1995. évi költségvetéssel együtt kerültek napirendre, azaz az adótörvény-módosítások az 1995. évi költségvetést szolgálják, próbálják megalapozni, illetve az 1995. évi gazdaságpolitikai célokat próbálják adórendelkezések formájába önteni.
Miről is van tehát szó? Engedjék meg, hogy egy idézetet olvassak fel, ha már úgy is dívik az idézés a Házban. "Ha keresztülvinnénk a kiadások általam követelt leállítását, és ha a társadalmi össztermék növekedése hasonló ütemben folytatódna, akkor könnyen belátható és kiszámítható, mennyire lehetne csökkenteni az adóterhelést. A mindannyiunkat nyomasztó adóprobléma valódi és a valósággal összhangban álló megoldása csak így képzelhető el." Ezt nem Békesi László mondta, hanem Ludwig Erhard, a német gazdasági csoda és szociális piacgazdaság atyja, sok-sok évvel ezelőtt, amikor úgy az ötvenes évek elején Németországban - természetesen más történelmi, gazdasági körülmények között - valami hasonló dologról volt szó, azaz az adóterhelés már évek óta nőtt, a társadalmi össztermék növekedése viszont nem volt hasonló ütemű. A problémát próbálták megoldani, és egy olyan komoly gazdasági szakember, mint Erhard - későbbi kancellár -, a választ így próbálta megfogalmazni.
Ezt azért hoztam ide, mert azt gondolom, nem szabad elfelejtenünk: egy kormány sem akarja öncélúan - csak azért, hogy növelje haragosai számát - növelni az adókat, az adóterhelést, és az állampolgárokat azzal nyaggatni, hogy most 10-20-30%-kal több adót fognak fizetni, mint az elmúlt évben. Azt gondolom, hogy ezt komolyan nem lehet elképzelni a jelenlegi kormányzat-ról sem.
Mert miről is szól az 1995. évi költségvetés e vonatkozásban? Azt hiszem, hogy amikor az adótörvényekről van szó, akkor a kettőt nem lehet egymástól elszakítani. Az 1995. évi költségvetés előirányzatai és az adótörvények összevetése nélkül nem lehet komoly következtetéseket levonni a kormány adópolitikáját illetően.
Engedjék meg, hogy a költségvetési anyagból néhány számot idézzek. Azt hiszem, itt most a kiadások a fontosabbak, mert hiszen az adóknak többek között a kiadásokat kell megalapozni. A kiadások az 1994. évi várhatóhoz képest - Békesi pénzügyminiszter úr expozéjában részletesen ecsetelte - erőteljesen nőnek. Engedjék meg, hogy a kiadásokon belül néhány arányt kifejező százalékot hozzak fel, amelyek azt mutatják, hogy az egyes kiadási előirányzatok hogyan is részesednek az összkiadásokból.
Például a gazdasági szervezetek támogatása 1994-ben várhatóan 4,72%, 1995-re elő van irányozva 4,66%; abszolút számban egyébként 88,9 milliárd forinttal nő.
A központi költségvetés támogatása az összkiadásokból 19,15%, ez 1994-ben várhatóan 20% körül alakul.
S a harmadik szám - de lehetne többet is sorolni - ama sokszor emlegetett adósságszolgálat kamatterhe, amely az 1995. évi előirányzatok között a kiadásokat illetően 23,78%-os - ez csak az adósságszolgálati teher -, ami 1994-ben várható szinten 17,53% volt. 454 milliárd forint ez a 23,78%, amely 1994-hez képest 160 milliárd forinttal nőtt. Ez az egy szám - ha a többit a kiadás egyéb tételeinél ki is lehetne kerülni, amit persze nem lehet, mert különösebb növekményekről, mint láttuk, nemigen van szó, mert általában legfeljebb tíz-tízegynéhány százalékkal nőnek -, sokkal dinamikusabban nő, mert az 1994. évi várhatóhoz számítva közel 50%-kal több. Ez a GDP 8,83%-a. Ez 1994-ben várhatóan 6,81%, 1993-ban 4,72% volt.
Ezt a nagy növekményt, ami az adósságszolgálatnál mutatkozik - amelyben természetesen benne van a belső költségvetési hiány, a dicsőséges bankkonszolidáció költsége, és így tovább, lehetne sorolni -, ezt a terhet valahonnan fedezni kell. Ha végiggondoljuk, hogy honnan lehet fedezni, akkor a következő válaszokat lehet megfogalmazni.
Nézzük meg a bevételi oldalt! Az 1995. évi költségvetés bevételének több mint 70%-át a különféle adók és adó jellegű befizetések teszik ki, amelyek a gazdálkodó szervezetektől, illetve a lakosságtól jönnek be, a harmadik nagyobb csoportot pedig a fogyasztással kapcsolatos adók jelentik. Ez a bevételek 70,5%-a. Azt gondolom, ha feltesszük a kérdést, hogy az előbb említett növekményt honnan lehet fedezni, és kizárjuk azt a lehetőséget, hogy valahonnan újabb adósságokat vegyünk fel - amit nem biztos, hogy valahonnan adnának -, akkor a választ valószínűleg ebben a 70 és fél százalékban kell megkeresni.
A gazdálkodó szervezetek befizetései 1995-re az össz bevételi előirányzaton belül 13,47%-ot képviselnek. Ez 1994-ben 15,38% körül várható. A fogyasztási adók 37,96%-ot foglalnak el 1995-ben - ez kisebb volt: 1994-ben 34,63% körül várható. Végezetül a lakossági befizetések aránya az összbevételeken belül 19,11%, ez 1994-ben várhatóan 18,9%. Ezekből a lakossági befizetésekből a személyi jövedelemadó összbevételekhez viszonyított aránya 17,43%. Ez 1994-ben egyébként várhatóan 17,46%, tehát valamivel több is volt.
Amennyiben ezeket a számokat megvizsgáljuk, akkor rá kell jönnünk arra, hogy a költségvetés a kiadási oldalon ki nem kerülhető és kényszerűen finanszírozás alá eső kiadásnövekményt nem tudja máshonnan fedezni, mint az adókból és az adó jellegű befizetésekből. Nem azért, mert ez a hobbija, hanem mert egyszerűen nem tud máshonnan forrást szedni. Tudna még valahonnan, esetleg külföldről, de azt gondolom, ehhez több feltétel szükséges, és ezt a verziót, azt hiszem - legalábbis olyan mértékben - el is kell vetnünk.
Ezeket a számokat és arányokat azért soroltam fel, mert valakik kárhoztatják a kormányzatot, hogy lám, növekszik az adóterhelés... Addig, amíg a kiadási oldalon - csak az előbbi, adósságszolgálattal kapcsolatos tételt említem - ilyen növekmények vannak, azt valahonnan fedezni kell.
(17.30)
Ezért én tehát azt mondom: amikor vizsgáljuk, hogy ez az adópolitika, amelyet a kormányzat meghirdetett, hogyan áll összhangban a '95. évi gazdaságpolitika céljaival, ha reálisan nézzük, összhangban áll. Mert csak így tudja megvalósítani azokat a célokat, amelyeket kitűzött. Én azt gondolom, bátran ki kell azt jelentenem - még ha nem is dicsőség, ez tény, ez egy helyzet -, hogy az előttünk lévő adótörvény-módosítások, ezen belül a személyi jövedelemadó-módosítás első célja a költségvetés-bevételi cél. Nincs mese. Itt lehet cizellálni, hogy mit akarunk, hogy akarunk, az mellébeszélés. A költségvetés bevételét egyrészt ennek az adónemnek is kell állnia.
Ezt követően - és talán ezzel együtt - említhetném azt a funkciót, amelyet mások is említettek, a jövedelem-átcsoportosító funkciót. Azaz: miközben az adótörvény-módosítás, ezen belül az szja-módosítás, a költségvetés bevételét természetesen növeli, illetve több bevételt szállít a költségvetésnek, úgy próbálja ezt megtenni, hogy az adóval terhelt jövedelmeket is megpróbálja átrendezni abban az irányban egyébként, amelyet meghirdetett. Azaz az alacsony jövedelműek felé csoportosítja át a magasabbaktól átvett többletet, és valahol a közép - és ezen természetesen lehet vitatkozni, hogy mindig mi a közép- és mi a derékhad, erre vannak azt hiszem elég egzakt számok - valahogy megvan. Tehát talán nem fizet nagyon sokkal többet - egy kicsivel lehet, hogy többet -, de valószínűleg kevesebbet sem.
Ezt a célt, tehát a jövedelem-átcsoportosítást szolgálja többek között - nemcsak ezt, de ezt is - az adóalap-kedvezmények adókedvezményekké átalakítása, amelyet a kiadott anyag mintegy 12-14 milliárd forintra tesz. De ezt nem viszi el olyan formában, ahogy egyesek gondolják, hanem átcsoportosítja az alacsonyabb jövedelműek felé. Ezt, azt hiszem, nagyon pontosan lehet követni a számokból.
A harmadik, amely adópolitikai célként ezekből a számokból és törvénymódosításokból kijön, a megtakarítások ösztönzése. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy elegendőek-e ezek az eszközök, vagy sem. Vegyük tudomásul, hogy amíg kifejezetten és kategorikusan első cél a bevételi cél - a költségvetés-bevételek finanszírozása - addig nem nagyon lehet dicsekedni többek között mondjuk a megtakarítások vagy a befektetések ösztönzési céljának megvalósulásával sem, mert egyszerűen nem lehet többet tenni, mint ami a törvényekben benne van.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy az osztalékjövedelem, az árfolyamnyereség adójának tíz százaléka, a különféle biztosítási formákkal kapcsolatos kedvezmények és a befektetési adóhitel egyébként rendkívül jelentős lehet '95-ben. Ezekre természetesen lehet azt mondani, hogy valószínűleg nem a legkisebb jövedelműek fogják őket igénybe venni. Nem azokat fogják elsősorban preferálni ezek a kedvezményformák, hanem a magasabb jövedelműeket. Mert biztos igaz, hogy az eddigieknél nagyobb megtakarításra ösztönöz a befektetési adóhitel, mint eddig volt a harminc százalékos befektetési kedvezmény, de ha felmegy egy bizonyos szintig a megtakarító - és hangsúlyozom, a magasabb jövedelműekről van itt szó -, akkor már egymillió forint körül sokkal több megtakarítást tud elérni az adóban, mint eddig.
Említhetném negyedikként a kisvállalkozásokkal, vagy vállalkozásokkal kapcsolatos adófeltételek javítását. Itt csak megemlíteném az átalányadót, bizonyos foglalkoztatáspolitikai célú kedvezményt - ezt idáig általában elfelejtették -, tehát a munkanélküliek foglalkoztatásával kapcsolatos társadalombiztosítási járulék száz százalékos levonását egy évig, és néhány olyan kedvezményt, mint például a saját gépkocsihasználat esetén az ötszáz kilométeres átalány újrabevezetése. Bizony, nagyon sok kisvállalkozó forszírozta az előző években, és amikor meghallották... Lehet, hogy nem nagy kedvezmény, de nekik ez sokat jelent. És egyéb költségelszámolási kedvezmények is vannak az új módosításokban.
Természetesen ötödikként még felhozhatnánk olyan apróságokat, mint az eddigi étkezési juttatások, vagy természetbeni juttatások kiterjesztése a pénzbeniekre is. Ez is nagyon fontos. Azon is lehet vitatkozni, hogy most ez az összeg kevés, vagy sok. Azt gondolom, az elmúlt években nagyon sokan próbálták ezt a rendelkezést kijátszani, mert egyszerűen nem tehettek mást. Mert azt mondta a törvény, hogy "természetben nyújtott szolgáltatás". Erre aztán megpróbálták különféle módon természetbeniként értelmezni, különféle papírokat, jegyeket adtak ki, és így tovább, amelyeket egyébként ugyanúgy a boltban vásároltak el az emberek, mintha készpénzt kaptak volna. Most azt mondja a törvénymódosítás, hogy ne játsszunk most már egymással, mondjuk ki: a pénzben kapott juttatás is ezerötszáz forintig mentes.
Engedjenek meg harmadik csoportként néhány megjegyzést az egyes részletkérdésekhez, összefüggésekhez. Többen említették az adókedvezmények, vagy adóalap-kedvezmények ügyét. Azt gondolom, ez egy jó kezdeményezés, hogy adókedvezmények formájában kapják a jövedelemtulajdonosok a kedvezményeket. Azonban a hangsúlyt itt azt gondolom, arra kellene tenni, hogy a jövedelem megszerzésével kapcsolatosan felmerült költségekkel kapcsolatban kapjanak adókedvezményeket. Tehát elsősorban azokat preferálja a törvény, illetve olyan kulccsal, amely valamiféleképpen az átlag adókulcs felé is közelít. Többen kritikaként hozták fel a nyugdíjjárulék, illetőleg a munkavállalói járulék kedvezményezését, és kevesellték a kulcsot, a huszonöt százalékot. Valóban el lehetne gondolkodni azon, hogy fel lehetne emelni harminc százalékra, tehát egy bizonyos fajta átlagadókulcsra számolni. Így talán többeket, a magasabb jövedelműeket is jobban érintené.
A másik kérdés, amely itt kell hogy említést kapjon - többen említették - többek között például az úgynevezett családkedvezmény.
Azt gondolom, mindenki érti azokat a megfontolásokat, amelyet Surján képviselőtársam és többen is itt felhoztak. Azt hiszem, sem a pénzügyminiszter, sem a kormány nem családellenes, nem gyermekellenes. De azt hiszem, azon el kellene gondolkodni, hogy az adókedvezmények közé felvegyünk-e kifejezetten szociálpolitikai indíttatású kedvezményeket. Azt gondolom, ez a személyi jövedelemadóztatás elvét, rendszerét áttöri. Ez egyébként eddig sem volt odavaló meggyőződésem szerint: viszonylag rendszeridegen volt. Az egy más kérdés, amennyiben '96-tól egy, a háztartások költségmegosztásán alapuló jövedelemadózás jönne be, akkor ezzel lehet, hogy újra valamit lehet kezdeni. De addig sokkal tisztábbá teszi magát az adótörvényt és az egész rendszert, ha nem keverjük bele az adókedvezményekbe a különféle szociálpolitikai és egyéb megfontolású kedvezményeket. Még mindig van benne egyébként, és az sem kellene szerintem. Másként kell megoldani.
Én is említem a személygépkocsik, üzemi gépkocsik magáncélú használatát. Azt gondolom, aki valamennyire ismeri a vállalkozások világát, az nem mondhatja, hogy itt nem kellene valamit tenni. Hiszen nincs az a vállalkozó, aki valamilyen formában és ideig ne használná üzemi gépjárművét magánhasználatra. Ezt ki kell mondani így, ahogy van. És mért ne számolná el egyébként, ha megteheti azt is, hogy elszámolja? Miközben érzi ő is, hogy itt nem egyszerűen adót kerül, hanem kijátssza a vonatkozó törvényeket. Mindenképp kell kezdeni valamit ezzel az üggyel. De azt gondolom, az a megoldás, amelyet az szja-törvénymódosítás tartalmaz, ebben a vonatkozásban talán egy kicsit továbbfejlesztendő.
(17.40)
Arra gondolok, érdemes lenne megfontolni egy választási lehetőség biztosítását a jelenlegi rendszer és a módosításban most tervezett rendszer között. Tehát hogy valaki választhasson. Azt gondolom, az adótételek is magasak, amelyek most a törvénymódosításban vannak. Ahogy kiszámoljuk ez, évi 12-18 ezer kilométeres magánhasználatot tételez fel. Azt gondolom, tisztán ezt egy vállalkozó nem teszi meg. Klasszikusan azt csinálja a vállalkozó, hogy vegyíti. Nyilvánvalóan nem fog felmenni Budapestre vidékről két alkalommal, egyszer, hogy hivatalos ügyeit elintézze, másnap meg felmegy magáncélú ügyek intézésére. Össze fogja hozni a kettőt.
Tehát azt mondom, ha a táblázatban levő adókulcsokat a felére levinnénk és megadnánk a választási lehetőséget, hogy válasszon a vállalkozó a jelenlegi és a módosításban levő között, azaz vállalja az adminisztrációt és vállalja az egyszerű átalányt, akkor talán jobban szolgálnánk még a költségvetés bevételi szándékát is.
Végezetül engedjék meg, hogy egy nagyon fontos kérdéssel kapcsolatban kifejtsem a véleményemet: az átalányadó ügyében. Azt gondolom, az átalányadó nagyon komoly újítás lenne a jogalkotó részéről. Évek óta forszírozzák, főképp a kisvállalkozók, a kereskedők, hogy valamifajta átalányadót be kell vezetni részben az adminisztrációs terhek csökkentése miatt, részben pedig azért, mert hátha így jobban járna az állam is.
Az átalányadó szükségességét elsősorban nem is az egyszerűsítésben látnám, hanem abban, hogy behozzuk a fekete, illetve a szürke zónából a bevételeket, a jövedelmeket a világosba. Azt nem lehet tagadni, hogy jelenleg, ha egy kisvállalkozó, egyéni vállalkozó, minden bevételét rendesen könyveli, ahogy a valóságban van, csak azt a költséget számolja el, amely szorosan a tevékenységgel kapcsolatos, és kifizeti az adókat, a legkülönbözőbb egyéb más terhekkel, akkor az összjövedelmének tekintélyes hányadát, ha lehet mondani, talán kilencven százalékát biztosan ki kellene fizetnie.
Akárhogy számoljuk, minden egyéni vállalkozó erről az oldalról közelíti meg. Ezért az a helyzet, hogy jelenleg nincs arra motiválva sem egy kereskedő, sem egy vendéglátós, hogy tényleg a valós bevételekről, jövedelmekről próbáljon számot adni. Folyik a csiki-csuki a vállalkozó és az adóhatóság között. Jellemzően ebben a csiki-csukiban az a vég - az utóbbi egy-két évben -, hogy az APEH végül is nem tudja érvényesíteni a szándékait, és valamiféle hozzávetőleges, formális, kis adótöbblettel kiegyeznek. Tudniillik már az APEH sem olyan, mint régen. Egyszerűen nem tudja rendesen megvizsgálni, nem tudja felderíteni a jövedelmeket. Ugyanakkor a vállalkozó és az APEH között marad az a feszültség, amelynek egyébként nem kellene lenni.
Ezért azt hiszem, az átalányadó bevezetése mindenképpen indokolt, de ez a módosítás szerintem kicsit szigorúbban szabja meg azokat a határokat, ameddig be lehet lépni. Gondolok a 3-15 millióra. Azt gondolom, ha végigszámoljuk és még hozzávesszük a különféle várható inflációs hatásokat is, mondjuk '95-re, akkor ez a 3 talán jobb volna már, ha magasabb lenne, mondjuk 5 millió, illetve 15-20. Mert lassan oda jutunk, hogy a 3 millió ebből a szempontból már nem olyan nagy tétel.
A másik: ha egy vállalkozó végigszámolja, akkor azt mondja - és erre is adódott példa, az elmúlt héten sokan elmondták nekem -, hogy az a diktált jövedelemhányad, amely a módosításban szerepel, szigorú. Korrigálom: szigorú azoknak, akiknek a költséghányada magas. A kisebb költséghányadú vállalkozóknak - mint például adótanácsadók, könyvelők, netán ügyvédek, közjegyzők - a 20% talán megfelelő. De a kereskedőknél már a 7, illetőleg a 13% magasnak tűnik. S nemcsak azért, mert az adó magas. Még mindig magas ahhoz képest, amit fizetnek. Meg lehetne nézni. Mert ha a statisztikákból indulunk ki, akkor lehet, hogy ezek nagyon jó kulcsok. De ahogy mondtam, ne a statisztikákból induljunk ki, hanem abból, hogy a bevételek, illetőleg a jövedelmek egy tekintélyes hányada sötétben marad. Erre nem mondok százalékot, de inkább azt mondom, hogy ötven százalék fölött. Ha be akarjuk őket ide ráncigálni, akkor bizony lehet, hogy a diktált jövedelemhányad-kulcsot mérsékelni kell.
Azt hiszem, hogy ha egy vállalkozó mondjuk kifizeti az adót, akkor még hozzá kell számolnia a társadalombiztosítási járulékot is. Itt adódnak a problémák a vállalkozóknál. Az elmúlt héten nekem nagyon sokan azt mondták: Uram! Minket ide ne hívjanak be, úgysem fogunk átjelentkezni, mert az adót valóban nem olyan túl magas összegben szabják meg, de arra még rájön a társadalombiztosítási járulék! Ha én átalányban vagyok, az nekem tiszta költségem. Ki kell fizetni. Tessenek utánaszámolni: egy 10 milliós forgalmú kereskedőnél, egy 700 ezres diktált jövedelemhányadnál mondjuk 210 ezer forint az adó. Ugyanakkor még 380 ezer forint a társadalombiztosítási járulék. Ez 600 ezer forint. Tehát a 700 ezres jövedelemhányadból máris elment 600 ezer forint.
Másodikként meg kell jegyezni: azt is nagyon sokan elmondták, ha áfa alá tartozik valaki, akkor bizony meggondolandó, hogy önmagában ezért is átjöjjön-e, mert ugyanúgy vezetni kell akkor a részletes könyvelést. Ha azt akarja ugyanis, hogy az áfát el tudja intézni, ahhoz vezetni kell a könyvelést, s akkor meg miért?
Talán az volna a helyesebb - amit még át lehet gondolni -, hogy a személyi jövedelemadó-átalány mellett egy bizonyos határig - talán hasonlóan a vendéglátósokhoz - valamiféle áfaátalányt is bevezetnénk, hátha ezzel ösztökélnénk jobban a vállalkozókat arra, hogy legyenek nagyobb bizalommal az állam iránt.
Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Azt hiszem, jó adótörvényeket sem lehet csinálni, mint ahogy jó költségvetést sem lehet csinálni. Azt viszont mindenképpen célul kell tűznünk, hogy a lehetséges legelviselhetőbb adótörvényeket készítsünk. De egyúttal nem szabad elfelejtenünk azt, hogy ezek az adótörvények nem önmagukért vannak, hanem azért, hogy az államháztartás bevételeit be tudják hozni. Hogy aztán lehessen mit elkölteni az iskolákra, az óvodákra, az egészségügyi intézményekre.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)
