ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA (MDF): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Talán öt éve, hogy szóvá tettem, a műalkotás, a szobor vajon miért szerepel az ipari termékjegyzékben a műlép, a madárkalitka, a fűzőmerevítő stb. társaságában, egy címszó alatt. Akkor azt mondtam, ez a szemlélet veszélyes, mert szakszerűtlen, veszélyes, mert azt sugallja, hogy a jegyzékgyártók azt sem tudják, mi fán terem a műalkotás.
Milyen nagyszerű, hogy a kizárólag számokban és listákban gondolkodó hivatalnokok megszívlelték a kritikát és az új jegyzékben önálló fejezet és alcím a szobor, hét változatban, gipszszobor, agyagszobor, kőszobor stb. Ugyanígy a síremlék és a sírkő.
Azt ugyan megkérdezném az íróasztalnokoktól, hogy a felsorolásban a márványszobor miért külön kategória, ha a kőszobor is szerepel. Talán azt hiszik, hogy a márvány nem kő? Azt is szívesen megkérdezném, ha külön tétel a műkarácsonyfa és a nipp, ha az elképzelhető mindenfajta szobor felsoroltatik, akkor a szobrászaton kívüli összes képzőművészeti és iparművészeti műfaj miért gyömöszölődik a "műalkotások" szűkszavú kategóriájába?
Hölgyeim és Uraim! Lehet, hogy a termékszám és a mennyiségi egység lovagjai értenek a számokhoz, és a rubrika-intelligenciájuk igen magas, de hogy a művészetekhez nem értenek, az biztos.
Más. Idézet következik. 1994. november 7-e. "Mint a Pénzügyminisztériumban hétfőn az MTI érdeklődésére elmondták, nem választhatják az átalányadózást a szellemi tevékenységet végzők. A pénzügyi kormányzat álláspontja szerint az átalányadózással a termelői és kereskedelmi tevékenységet kívánják ösztönözni, nem pedig a köztudottan kis költséggel járó szellemi tevékenységet."
(17.50)
Kapitális blődli! Úristen - gondolhatná a jámbor alkotóművész - csak nem azok csinálják a személyi jövedelemadó-törvényt, akik az ipari termékek jegyzékét? Szemlélet ez, vagy tájékozatlanság? Szabad-e ilyen és hasonló nézetekkel vitatkozni, vagy lámpást tartani a sötétségben? Nem szabad: kell.
Első zavarodottságomban az az ötletem támadt, hogy autentikus forrást kell keresni: a tisztát, az ígéretes formát, az ígéretes forrást. Üssük fel tehát a Magyar Köztársaság kormányának programját az 1994 és '98 közötti időre. Figyelmemet a VII. rész A kultúra, média és civil szervezetek fejezetére fordítottam. Ismét idézet következik. "A kultúra támogatásának feladata mindenekelőtt a kultúraalkotás, a kultúraközvetítés és -elsa-játítás belső erőinek felszabadítása az önmozgásokat korlátozó tényezők alól. Az állam feladata a kultúra feltételrendszerének biztosítása, a kulturális folyamatok és tevékenységek jogi kereteinek kialakítása, valamint a finanszírozás és a mecenatúra forrásaihoz való hozzájárulás. Feladatának tekinti - mármint a kormány - az új művészeti és kulturális kezdeményezések támogatását, az értékek támogatásával és kedvezményezésével kívánja ezt szolgálni. A kormány megvizsgálja, hogy milyen lehetőség kínálkozik az adózási, támogatási rendszeren belül a kulturális piac hazai és nemzetközi bővítésére."
Végül a 4. pontban ezt olvassuk: "Az 1995. évi adótörvényekben a kormány olyan konstrukciók megvalósítását célozza, amelyek elősegítik a civil szektor fokozatos feladatvállalását. Így javaslatokat tesz - mármint az adótörvényekben - az adómentes alapítványi támogatás értékhatárának megszüntetésére, a szerzői jog alá eső adómentes sáv növelése érdekében az értékhatár felülvizsgálatára, a kulturális és más nonprofit szervezeteknek nyújtott közvetlen adományozás adó- és illetékrendszerbeli elismerésének kidolgozására."
Itt akár meghatottan és megnyugodva hátradőlhetnénk a székünkön, letehetnénk a kormányprogramot: minden rendben, béke van és szakszerűség. Traum und Wirklichkeit volt a címe egy szenzációs bécsi kiállításnak, igen, hölgyeim és uraim: álom és valóság. És felsejlik a szomorú emlékű híradás mára szabott változata: a kormány a helyén van, a pénzügy csapatai harcban állnak. A baj csak az, hogy önmagukban védtelenekkel.
De mielőtt a békét feldúló kegyetlen ütközetek néhány területéről informálnám a tisztelt Házat, e helyről hadd kérjek.
Hadd kérjek valamit a mindenkori költségvetés-készítőktől, és önöktől, kedves képviselőtársaim. Egyszer, és csak egyszer, végre egyszer meg kellene érteni, hogy a kultúra, a művészetek nem sokat hangoztatott támogatást, kedvezményeket, privilégiumokat kérnek, hanem annak tudomásulvételét, hogy ezek az ősi mesterségek sajátosak, s ezért sajátos bánásmódot, így például értő pénzügyi, adóügyi környezetet igényelnek. Vagy másképp, ahogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége állásfoglalásában olvasható: "A szerzői, művészi alkotómunka sajátosságainak leginkább megfelelő, a tényleges költségek elszámolási lehetőségeit, és a lehető legkevesebb, a művészi tevékenységhez nem illeszthető adminisztratív, könyvelési feladattal járó, kiszámítható és áttekinthető adózási feltételek kialakítását célozzák." Ennek a megértésnek sajnos, nyomát sem látom ebben az előterjesztésben.
Tisztelt Ház! A tiszta, ígéretes forrást, a kormányprogramot, amelyet a pártok és a kormány elénk beterjesztett, összevetettem a személyi jövedelemadó módosításáról szóló törvényjavaslattal, s az a benyomásom támadt, hogy akik a személyi jövedelemadó-tervezetet készítették, nem olvasták, nem ismerik a kormányprogramot. Mert ha ismernék, mást javasoltak volna. Azt már fel sem merem tételezni, hogy ismerik, és nem tudják, vagy nem akarják betartani azt, vagy netán, ahogy az MTI-hírben szerepel, van külön pénzügyi kormányzat.
De nézzük tételesen, miről is beszélek! Idézet: "Az adómentes alapítványi támogatás értékhatárának megszüntetése" - hangzik a kormányprogramban, és a 4/2. pontban az alapítványok és egyesületek sokezres táboráról beszél. Ezzel szemben csak a közalapítványok támogatását kedvezményezi, de ezt sem teljeskörűen, hiszen a támogatás összegével csak az egyéni és a társas vállalkozók csökkenthetik bevételüket. Márpedig a civil szektor nem csupán vállalkozókból áll a támogatók oldalán, a támogatandói oldalon pedig főként nem csupán közalapítványok állnak. Ugyanis a Polgári Törvénykönyv módosítása után közalapítványt csak választott testület hozhatna létre, kivonva azokat a kormányzati befolyás alól. A törvényjavaslat tehát az alapítványok sokezres táborából ezt a néhányat preferálja, az egyesületeket pedig egyáltalán nem. A civil, tehát az állami, önkormányzati feladatok ellátásától független kezdeményezések támogatása tehát kevésbé kedvezményezett, mint az előfizetők pénzéből egyébként is finanszírozott közalapítványok, pedig az önmozgásokat elsősorban a pénzhiány korlátozza. Hangsúlyozom, hogy a sokezres tábor minden tagjának a közalapítványéval azonos kedvezményezettsége érdekében beszélek, de nem akarok ötletet adni a mohó elvonóknak a közalapítványok kedvezményének csökkentésére.
Mit mond a kormányprogram? "A szerzői jog alá eső adómentes sáv növelése érdekében az értékhatár felülvizsgálata." Először is: az adómentes sáv nem tartozik a szerzői jog alá, de a pontatlan megfogalmazásban jó szándékot sejtettünk. A személyi jövedelemadótörvény-módosítás azonban nem emelte meg a 10%-os költséghányadot, sem az összjövedelmet csökkentő 100 ezer forintos összeget, ellenkezőleg: az előterjesztés durván csökkenti az úgynevezett kedvezményt. Az előterjesztés adókedvezménnyel helyettesíti az adóalap-csökkentést, ennek az adóra gyakorolt hatása kedvezőtlenebb, mint a 100 ezer forinté, így szintentartásról sem beszélhetünk.
Ugyancsak az alkotó tevékenység folytatását nehezíti a törvényjavaslat azzal, hogy nem módosítja a törvény olyan intézkedéseit, mint az értékcsökkenési leírás elszámolásának tiltása a szellemi foglalkozásúakra, az adóelőleg alapjának minimum a bevétel 50%-ában történő meghatározása, miközben a valós, esetleg 70-80% mértékű költséget igazolni és nyilvántartani kötelező. Ezek a rendelkezések persze érthetőek, ha emlékeznek arra, hogy a Pénzügyminisztérium véleménye szerint a szellemi tevékenység kis költséggel jár. Pedig, hölgyeim és uraim, a szellemi alkotó tevékenység anyag- és eszközigényes. Nem is kell mindjárt az aranyműves iparművészre gondolni, csak figyelemmel kéne lenni a zeneszerző, a zenei előadóművész hangszerére, a fotóművész felszerelésére, a képző- és iparművészek, szobrászok, keramikusok, és így tovább, anyagköltségeire és anyagmegmunkáló eszközeire, vagy a valamennyi műfajban - az író, a zenész, a tervezőművész által is - alkalmazott számítógépre, illetve gépkocsira, amelynek termelőeszköz volta napjainkban nem lehet kétséges.
Szokásom szerint módosító indítványokat fogok benyújtani, és ezekről majd a részletes vitában szólok.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kodály szerint művészet nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Talán hallgatni kéne rá. Ha valaki, hát ő tudta.
Végül: véleményem szerint ilyen adótörvényektől nem a költségvetés hiánya, hanem az adózó állampolgár fogy el. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
