CSÉPE BÉLA

Full text search

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A számvevőszéki bizottságban kisebbségi véleményként fogalmazódott meg, hogy az Állami Számvevőszék véleménye az 1995. évi költségvetésről olyan szakmai hiányosságokat tár fel, amelyekre mindenképpen szükséges az áthidalhatóság megállapítása még az általános vita megkezdése előtt. Én magam javasoltam, hogy a számvevőszéki bizottság rendkívüli ülésére emiatt még az általános vita megkezdése előtt kerülhessen sor.
Most hallottuk pénzügyminiszter úrtól, hogy rövidesen megkapjuk ezt az áthidalhatóságot, és így a képviselőknek módjuk lesz a döntéshozás előtt ezt a lényegében szakmai jellegű kérdést áttekinteni.
(15.20)
A kisebbségi vélemény szerint a legfőbb problémák körébe a következők tartoznak:
Az államháztartási törvény több ponton való sérülése, a 150 milliárd forintos, privatizációból tervezett bevétel törvény szintű alátámasztásának elmaradása, tehát lényegében az, hogy a privatizációs törvény most már ugyan a képviselők rendelkezésére áll, de a törvényalkotás menetébe nyilván nem lehet beiktatni a költségvetés elfogadása előtt. Ezt a kisebbség súlyos problémának tartja.
Továbbá az állami kezességvállalások évenkénti ütemezésének elmaradása, a bejelentett energiaár-emelések számszerűsítésének hiánya szinte valamennyi kiadási előirányzat realitását alapvetően megkérdőjelezi.
Végül, hogy nem áll rendelkezésre a döntéshozók számára a költségvetést megalapozó makroszámítások és prognózisok összeállításának információs bázisa. Tehát többet kellene tudni arról, hogy az előterjesztő ezt a - valóban nehéz körülmények között és igen sok gazdaságpolitikai dilemma megoldásaként beterjesztett költségvetést - lényegében milyen részletesebb számítások alapján terjesztette be.
A kisebbségi vélemény ennek alapján az volt, hogy általános vitára nem tartottuk alkalmasnak a költségvetést, a továbbiakban pedig várjuk azt, hogy a számvevőszéki bizottság ülésén minél hamarabb áttekinthessük a már többször említett áthidalhatósági problémákat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi