DR. BARÁTH ETELE

Full text search

DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE, a környezetvédelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igyekszem időt spórolni vagy elvesztett időt visszahozni más bizottsági elnökök számára.
A környezetvédelmi bizottság kétszer tárgyalta a költségvetés általános vitára bocsátásának kérdését. Most, a második alkalommal, úgy foglalt állást, egy tartózkodás mellett, hogy a törvénytervezet általános vitára alkalmas.
(16.20)
Az egy tartózkodás mellett azonban több lényegi észrevétel is elhangzott. Mi igyekszünk majd az általános vitában ezekre visszatérni.
Leginkább azt nehezményezték a hozzászólók, hogy az 1993-as költségvetésről szóló beszámolóval kapcsolatos állami számvevőszéki jelentésben szereplő olyan általános problémáknak, amik visszatérőek az elmúlt években a költségvetés szerkesztésével, tartalmával, majd végrehajtásával kapcsolatban - ezeknek a tanulságai nem lettek levonva ennél a költségvetési összeállításnál. Éppen ezért mi ezekre nagyon szorosan szeretnénk kitekinteni, hiszen igen szorosan függ össze a környezetvédelem, a területfejlesztés, és általában a bizottság-kompetencia területén megjelenő kérdéskörökkel.
Én gyakorlatilag ezt szerettem volna mondani, és majd visszatérünk az általános vitában a részletesebb elemzésekre is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi