DR. KÁDÁR BÉLA

Full text search

DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony.
A költségvetési bizottságban igen heves vita folyt a benyújtott költségvetés-tervezetről, és ennek végkonklúziójaként a kisebbségi álláspont nem tartotta alkalmasnak a benyújtott tervezetet általános vitára.
Ennek fő, egy szóval meghatározható oka az általános összhanghiány volt. Összhanghiány a költségvetési törvénytervezet és az általános államháztartási törvény által szabályozott jogi környezet között.
A kisebbségi álláspontot kialakító képviselők nehezményezték, hogy túl nagy számban nem felel meg a benyújtott tervezet az államháztartási törvény előírásainak, így jogszerűségi, törvényességi előfeltételeket nem elégít ki, hiszen adós marad például több olyan lényeges elemmel, mint például az Alkotmánybíróságra vonatkozó költségvetési fejezetben az Alkotmánybíróság elnökének állásfoglalásával. Adós marad például a bíróságokra vonatkozó költségvetési fejezet jogszerűségével. Nem nyújtott be hatásmechanizmus-vizsgálatokat ez a költségvetés-tervezet.
(15.10)
A bizottság tagjai nem kaptak megfelelő információkat olyan törvényekről, amelyek a jövő évi gazdasági folyamatokat ugyancsak befolyásolják, a költségvetés-tervezet készpénzként terjesztette elő például a privatizációs bevételek nagyságrendjét anélkül, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatot a parlament jóváhagyta volna.
A kisebbségi álláspont képviselői kifogásolták azt, hogy a költségvetési tervezet az új belső strukturális változtatások nyomán nem ad megfelelő áttekinthetőséget, a döntéshozók nem kapnak megfelelő információkat ahhoz, hogy ebben a helyzetben felelősen tudják elbírálni a költségvetés különféle tartalmi elemeit. De ezek tulajdonképpen a jogi környezet és a költségvetés-tervezet tartalmi elemei közötti összhanghiányt, szövegezési, eljárási kifogásokat tükröztek, az információ és az áttekinthetőség hiányát.
Lényeges észrevételek fogalmazódtak meg azonban a költségvetés tartalma és a jelenlegi gazdasági helyzet megítélése közötti összhanghiány kapcsán. A kisebbségi álláspont képviselői hangsúlyozták, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem indokol olyan egyoldalú és nagy-méretű belföldi felhasználás-szűkítést, amely ebben a költségvetésben tükröződik. Ez a helyzetmegítélési eltérésen alapuló összhanghiány magyarázza azt, hogy a költségvetés kitűzött céljai és az ország előtt álló kihívások megválaszolása között bizony igen jelentős az összhanghiány. A kisebbségi álláspont képviselői nem találtak megfelelő összhangot a kitűzött célok és a célok megvalósításához szükséges eszközök nagyságrendje között. A kisebbségi álláspont képviselői szerint a költségvetési deficit 283 milliárdos nagyságrendje nem tekinthető megalapozottnak, hasonlóképpen nem megalapozott a fizetésimérleg-deficit kétmilliárdos, de akár két és fél milliárd dolláros nagyságrendje sem, hiszen azok az erőforrások, amelyek a költségvetés-tervezetben egy teljesítményi fordulat végrehajtását lehetővé tennék, bár szükséges irányban jeleznek bizonyos változásokat, de korántsem elégséges mértékben.
Végül a koncepcionális összhanghiányon túlmenően a kisebbségi álláspont képviselői erősen nehezményezték, hogy a költségvetési tervezet előkészítése során nem alakult ki megfelelő összhang a különféle társadalmi érdekképviseleti szervek álláspontja és a költségvetés lényegi tartalma között. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi