ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Full text search

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Megköszönöm dr. Kutrucz Katalin felszólalását. Úgy ítélem meg, hogy kérése jogos. A Házszabály rendelkezései alapján a kormánynak kötelessége jelen lenni, ha bármelyik minisztérium kérdéskörébe tartozó vita folyik. Az előterjesztő a Pénzügyminisztérium, de jelen esetben például a honvédelmi bizottság előadója fogja ismertetni a költségvetéssel kapcsolatos álláspontot, ami feltehetően jelentősen érinti a Honvédelmi Minisztériumot. Jogosnak fogadom el tehát dr. Kutrucz Katalin fölvetését. Most tíz perc szünetet rendelek el, mialatt kérném, hogy a kormány tagjait, minden minisztérium képviselőjét értesítsenek, hogy tíz perc szünet után legyenek jelen a parlament plenáris ülésén, és ezzel teljesítsék azt a kötelességüket, hogy a parlamentnek felelős a kormány, s a végrehajtó hatalom tisztségviselői jelen kell hogy legyenek a parlament plenáris ülésén. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)
(Szünet: 15.52-16.10
Elnök: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes
Jegyzők: Boros László és dr. Semjén Zsolt)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi