SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelen felszólalásomban a költségvetés szociálpolitikai vetületével szeretnék foglalkozni. Hiszen ez a költségvetés az első megtestesülése az annyit emlegetett szociális érzékenységnek. Hát nem panaszkodhatunk, bőségesen megnyilvánul. Nézzük meg rögtön az önkormányzatoknak e célra juttatott pénzeszközöket. Végigbogarászván az indoklást, lassan-lassan egy új népmese körvonalai kezdenek felsejleni, valami olyasmi címmel, hogy "Az önkormányzatok és a ravasz pénzügyminiszter". A jövő évben az önkormányzatok az eddigi 30 százalékos személyi jövedelemadó-hányad helyett 35 százalékot kapnak, de ezzel a plusz 5 százalékkal úgy járnak az önkormányzatok, hogy kaptak is, meg nem is. Mert mindazt a pénzt, amit átengedett szja formájában kapnak, azt csökkentett normatíva formájában el is veszik tőlük. Persze mindezt nominális értékben, hiszen az infláció kompenzálása csak a kormány kedvenc intézményeinél fordul elő. Így tűnik el az a 7 és fél milliárd, ami a munkanélküliek jövedelempótló támogatását szolgálta az önkormányzatoknál, valamint egy másik 7 milliárdos összeg a szociális normatívából. Ez az átcsoportosítás egy egészen furcsa szociálpolitika képét rajzolja fel, amit valahogy úgy jellemezhetnénk, hogy akinek van, adnak, akinek nincs, attól még azt is elveszik, amit a magáénak gondol.
Mert mi is történik ennél a pénzátcsoportosításnál? A magasabb szja-hányad azoknál az önkormányzatoknál eredményez plusz bevételt, ahol a lakosság jövedelemszintje magas, így ezeken a helyeken a szociálpolitikai normatíva csökkentése akár elfogadható is lenne. Ellenben az alacsony szja-bevételű önkormányzatoknál értelemszerűen magas szociálpolitikai normatívára lenne szükség, ehelyett ezeknek az önkormányzatoknak nominálisan is csökkenni fog a bevétele. Ráadásul a maximálisan adható szociálpolitikai normatívát jelentősen csökkentik. Ebből a csökkentett összegből kellene az önkormányzatoknak a rendszeres szociális és nevelési segélyezést, a lakásfenntartási támogatást, az ápolási díjat, az átmeneti segélyezést, a temetési segélyt, a köztemetést, a közgyógyellátást, a szociális étkeztetést, valamint a gyermekek napközbeni ellátását finanszírozni. Valószínűleg nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, jó néhány esetben nem fog sikerülni. A normatívák kapcsán még egy, lassan már szokássá váló kérdésről kell szólnom, a bölcsődékről. A bölcsőde az egyetlen gyermekintézmény, amelyre 1990 óta nem jár normatíva. Meg is lett ennek az eredménye: az elmúlt négy évben a bölcsődések száma közel a felére csökkent. S erre nem ad magyarázatot sem a születésszám csökkenése, sem az anyasági ellátások kielégítő volta, sem pedig a munkanélküliség mértéke. A csökkenés legfőbb oka az volt, hogy az önkormányzatok nagy része megértette ezt a nem túlságosan kódolt üzenetet: a bölcsőde fenntartása saját úri passziójuk, ha éppen erre akarják költeni az egyre fogyatkozó pénzüket, ám tegyék.
Furfangos pénzügyminiszter volt már korábban is, így került a költségvetésbe a szociálpolitikai normatíva indoklásába, hogy napközbeni gyermekmegőrzés céljait is szolgálja. Ez persze nem intézményi normatíva, úgyhogy az az önkormányzat is csorbítatlanul megkapja, amelyik bezárja az összes bölcsődéjét. Korábban voltak olyan hangok, hogy a bölcsőde egy szocialista maradvány és a gyermeknek az anyja mellett a helye, ezért semmi szükség rá, valamint azért nem kell rá normatíva, mert bölcsőde nincs minden településen. Hát a bölcsőde szerintem körülbelül annyira szocialista maradvány, mint amennyire sztálinista maradvány a Magyar Tudományos Akadémia. Van ugyanis néhány boldogabb történelmű ország, ahol csak hírből ismerték a létező szocializmust, és mégis a bölcsődés gyermekek aránya két-három-szorosa Magyarországénak, mint például Anglia, Hollandia, Franciaország. Ezek az országok rendkívül nagyra értékelik a magyar bölcsődék szakmai színvonalát, és értetlenül figyelik a hazánkban történteket. Egyébként a közelmúltban volt egy nemzetközi konferencia, ahol minden ország képviselője elismeréssel szólt a magyar bölcsődei hálózatról.
Hogy ideális esetben a kisgyermeknek a családban való nevelkedés a legjobb, az vitathatatlan. Csak hát a magyar családpolitika eredményességének talán a legjobb mutatója, hogy a gyermekek egyharmada a létminimum alatt él. Ilyen esetben a bölcsőde pótolhatatlan segítséget tud nyújtani. Arról a múltban a Népjóléti Minisztérium ma is hivatalban lévő illetékesétől elhangzott indoklásra, hogy azért nem jár normatíva, mert bölcsőde nincs minden településen, nem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen ezen az alapon az egész normatívarendszert meg lehetne szüntetni. Az a már eposzi küzdelem, amit öt éve folytat a Fidesz a bölcsődékért, azt hiszem, minden látszat ellenére nem kilátástalan. Egyszer már majdnem sikerült. Az előző parlamenti ciklus végére sikerült már annyi kormánypárti képviselőt meggyőzni, hogy szavazataik segítségével kaphattak volna normatívát a bölcsődék, csak éppen ebben a döntő pillanatban az MSZP-frakció képviselői nem támogatták a javaslatot. Reméljük, hogy még egyszer nem követ el ekkora hibát az MSZP frakciója, és szavazataival támogatja a Fidesz régi-új javaslatát. Talán ebben a ciklusban nem kell négy évet várni, hogy a képviselők megértsék ezeknek az intézményeknek a fontosságát, mert ha a csökkenés ilyen ütemben folytatódik, a következő ciklus képviselőinek nem lesz mit támogatniuk bölcsőde címszó alatt.
Még mindig a gyerekeknél maradva, az imént már említettem, hogy a gyermekek egyharmada létminimum alatt él. Sőt, az utóbbi években a gyermekek első számú okozójává váltak a családok szegénységének. Természetesen e területen is mély benyomásokat szerezhetünk a kormány szociális érzékenységéről, arról, hogy lehet másképp, lehet jobban. Hogyan reagál a költségvetés tanúsága szerint erre a problémára egy szociálisan érzékeny kormány? Először is megszüntetik a gyermekek után járó adókedvezményt. Aztán megszüntetik azt a 7 milliárdos keretet is, amiből az idei évben egyszeri családipótlék-kiegészítést folyósítottak. Úgyhogy marad a családi pótlék abban a formájában, amiben az előző Országgyűlés több mint két éve hagyta. Hogy mennyi lehet a reálértéke ennek a családi pótléknak az utolsó emelés óta? Körülbelül fele, 60 százaléka. Éppen ezért a magunk eszközeivel megpróbáljuk ezt a hibát a költségvetés keretei között korrigálni. Ezért egy módosító indítványt nyújtottunk be Kövér László frakcióvezető képviselőtársammal, ami a családi pótlékot a nyugdíjakkal azonos szisztémában, azonos mértékben emeli. Hátha lehet mégis jobban, másképp. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
