TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A költségvetési vita módot ad arra, hogy a magyar társadalom súlyos bajairól, nehézségeiről őszintén beszéljünk és világosan megfogalmazzuk, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy Magyarország a válságból kikerüljön, hogy a felemelkedés útjára lépjen, hogy gyorsan stabilizálódjon.
A költségvetés kellemetlen téma, mert könnyű költségvetésről beszélni akkor, ha sok pénz áll rendelkezésre, és ha okos kormányszervek okosan élnek a lehetőséggel, és ha a társadalom ezt az osztogatást okosan tudja ellenőrizni. Akkor, amikor évtizedes osztogatás és fosztogatás után egy olyan helyzetben kell költségvetést rendbe hozni, amikor a költségvetés évtizedekig a magyar nemzeti jövedelemnek túlzottan nagy részét osztotta szét, sokszor nem racionálisan, és majdnem mindig a társadalom ellenőrzése nélkül, akkor ezt a helyzetet rendbe hozni, csökkenő lehetőségek között, nagyon nehéz.
Sokan panaszkodnak, tulajdonképpen pártállásra tekintet nélkül. Az, hogy kormányt támogató párt képviselőjeként, vagy ellenzéki képviselőként lép fel valaki, úgy látszik, meg sem határozza azt, hogy a költségvetés mellett vagy a költségvetés ellen szól, és tulajdonképpen amikor panaszkodik, akkor igaz állításokat fogalmaz meg, jogos kritikákat fogalmaz meg a költségvetéssel szemben. Mert mi teszi a kritikát jogossá? Hogy fontos érdekcsoportok, társadalmi csoportok érdekeinek, akaratának, vágyainak a költségvetés nem felel meg és nem indokolatlan azt mondani, hogy ezek a kérések, követelések indokoltak, alátámasztottak, legitimek és nehéz ellenük érvelni.
A kérdés azonban az, hogy önmagában az, hogy egy kérést meg lehet fogalmazni, egy követelményt meg lehet fogalmazni és társadalmi támogatást lehet kapni, mert ésszerűnek látszik e követelmény teljesítése, elegendő-e ahhoz, hogy a költségvetés teljesítse ezt a követelést. Igen, elegendő, ha jól van megfogalmazva, ha tényleg ésszerű, ha tényleg társadalmilag ellenőrizhető és most már csak egyet akarok hozzátenni, ha ehhez megvannak a források.
A baj az, hogy a források nincsenek meg. '89-ben, amit ilyen értelemben a költségvetési tevékenység csúcsidőszakának tekintünk és a magyar társadalmi jólétnek is a csúcsidőszaka volt, a költségvetés többet osztott el, mint amit az akkori gazdasági termelés lehetővé tett. Az ország folyamatosan eladósodott és nagyon magas adósságállománnyal küszködött.
Azóta az elosztható nemzeti jövedelem 25 százalékkal csökkent. Amit mondok, az valamivel több, mint amit a statisztikák kimutatnak, mert a statisztikák nem foglalkoznak azzal, hogy a kereskedelmi viszonyok változása miatt a kereskedelemből ma kevesebb előnyünk származik, mint ami származott akkor, amikor értékes nyersanyagokért közepes minőségű árukkal tudtunk fizetni a volt szovjet birodalommal való kereskedelmi kapcsolataink révén.
Ez az összeesése a magyar termelésnek, ez a 25 százalékos jövedelemtermelési visszaesés egy már amúgy is hiánnyal küszködő alaphelyzetből azt eredményezi, hogy az egész társadalomnak szükségszerűen szembe kell néznie egy nagy megrázkódtatással. Nem élhetünk úgy, nem költhetünk annyit, nem fejleszthetünk olyan módon, mint ahogy azt indokoltnak, célszerűnek, sőt szükségszerűnek tartanánk.
Nem szóltak ma délelőtt még arról, hogy kevés pénz jut az egészségügyre, de indokolt szólni róla és nagyon komoly érveket lehet erre elmondani, hiszen tudvalevő dolog, hogy a halálozási arányok Magyarországon úgy romlottak, hogy nem tudunk becsületesen szembe nézni a tényekkel, és nem tudjuk magyarázni és elfogadni a kialakult helyzetet. Szükség lenne az egészségügyi hálózat fejlesztésére, hogy ez ne így legyen.
Elhangzott ma délelőtt már az az érv, hogy ugyan 5 százalékról 7 százalékra nőtt az oktatásra jutó pénzmennyiség a GDP-hez, a nemzeti jövedelemhez viszonyítva, de abszolút méretekben ez a növekedés is csökkenést jelent. Ha abból indulunk ki, és jogosan abból indulunk ki, hogy Magyarországot rendbe hozni csak az emberi tudás, az emberi tőke fejlesztésével lehet, akkor biztosan indokolt azt követelni, hogy volumenében ne csökkenjen, hanem növekedjen, ne kismértékben, hanem nagymértékben növekedjen az oktatásra fordított pénz.
Indokolt azt is állítani, hogy az elmúlt évtizedekben a tanárok, tanítók, professzorok fizetése szégyenletesen alacsony volt és emelni csak akkor lehet, ha az oktatás objektív feltételei, ezek között az oktató személyzet jövedelme is növekszik és a társadalmi megbecsülésnek megfelelő arányokat mutat. Ha meg akarjuk becsülni a tanárokat, akkor jól kell őket fizetni és lehetetlen helyzet az, hogy egy kezdő üzletember sokszorosan többet keressen, mint egy érdemeiben megőszült, teljesítménye csúcsán levő professzor.
(10.00)
A nyugdíjasok bajáról sem esett még szó és jogos követelés, hogy jobban kellene védeni a nyugdíjasok érdekét. Elsősorban azokra gondolok, akik régen, a '60-70-es években mentek nyugdíjba. A nekik kifizetett nyugdíj szégyenletesen alacsony és indokolt lenne emelni. Több ilyen kérdést nem vetek fel, de rengeteget lehetne még elmondani.
Mi van azonban akkor, ha ezekkel a jogos kérdésekkel szemben az a helyzet alakul ki, hogy az elosztható jövedelem 25 százalékkal kevesebb, mint ami akkor állt rendelkezésünkre, amikor ezekben az ügyekben már elégedetlenek voltunk?
Hölgyeim és Uraim! Ezt nemcsak a parlamenti képviselőknek mondom, hanem minden magyar állampolgárnak: a helyzettel szembe kell nézni és ha nem nézünk szembe, akkor nagy baj lesz. Reménytelenné válik az, hogy felzárkózzunk, hogy stabilizáljuk az ország helyzetét és a társadalmat; be fog következni az, hogy lecsúszunk. A világ népességének legnagyobb része nem az európai, amerikai normák szerint él, hanem tízszeresen alacsonyabb normák szerint. Mi valahol a középmezőnyben vagyunk, de ha nem tudjuk rendbeszedni a házunk táját, akkor nagy veszéllyel nézünk szembe és nem emelkedni, hanem lecsúszni fogunk. Rendbehozni az országot - igaza van azoknak, akik ezt mondják - csak akkor lehet, ha nem csupán visszafogunk, hanem ha fejlesztünk, ha a gazdasági növekedés előfeltételeit megteremtjük. De tudomásul kell venni, hölgyeim és uraim, hogy eladósodás mellett, egy súlyosan eladósodott országban a költekezésnek konkrét határai vannak, a finanszírozás feltételeit nagyon komolyan kell venni és csak akkor és csak olyan mértékben szabad és lehet fejleszteni, amit az adott körülmények között finanszírozni lehet.
Ennek alapján el lehet mondani, hogy a költségvetéssel szemben jogos egy másik bírálatcsoport is. Arra, hogy 283 milliárdos a költségvetési deficit - figyelembe véve azt, hogy ebben még privatizációs bevételek is vannak, s hogy vannak bizonytalanságok a költségvetésben - mondhatnánk, hogy ez elfogadhatatlanul nagy deficit és sokkal nagyobb mértékben kellene rendbehozni az országot. Beszélhetünk arról is: a költségvetés ugyan elhatározta, hogy az államigazgatási kiadásokat, a közszolgáltatási költekezéseket visszaszorítja és tudjuk, hogy sok nem racionális kiadás jelenleg is van az államigazgatás és a közszolgáltatások területén, és hogy nem elég radikális ez a költségvetés ebben az átalakulásban. Ez az elégedetlenség legalább annyira jogosult, legalább annyira legitim, mint azok az elégedetlenségek, amelyekről az előbb beszéltem. Azt hiszem, az élet azt mutatja, hogy csak akkor hozhatjuk rendbe az országot, ha megtaláljuk a sok nehéz feladat megoldásában azt az egyensúlyt, ami létrehozhatja a gazdasági fejlődést.
Vannak országok, amelyek az elmúlt évtizedekben gazdasági csodát hajtottak végre. Jelentős tanulmányok születtek arról, hogy hogyan következett be ez a gazdasági csoda Koreában, Japánban, Szingapúrban és sok-sok más országban. Három dolgot lehet tudni, amiről biztosak lehetünk, hogy ezekre az országokra jellemző volt. Azt tudhatjuk, hogy ezek az országok hosszú ideig kevesebbet fogyasztottak, mint amennyit jövedelemtermelési lehetőségük megteremtett. Tudhatjuk azt, hogy ezeknek az országoknak a nemzeti valutája hosszú ideig le volt értékelve és ezzel egy hallatlanul nagy exportösztönzés és importhelyettesítési ösztönzés alakult ki, ami közvetlenül az állampolgárok szempontjából nem volt előnyös, csak hosszú távon hozta meg a hasznát. Tudjuk azt, hogy éppen ezek miatt a kedvező feltételek miatt ezek az országok vonzóerőt jelentettek a külföldi befektetők számára is és ide beözönlött a külföldi tőke.
Ezek nélkül nem lehet rendet teremteni Magyarországon sem és ezen feltételek egyike sem áll ma fent. Olyan költségvetést kell létrehoznunk, amely elősegíti ezeknek a feltételeknek a kialakítását. Az a vita, hogy milyen mértékben kell a neoklasszikus piacelmélet alapján gazdálkodni vagy milyen mértékben kell azt revízió alá venni és erősebb állami beavatkozásokkal felhasználni a mozgásteret, ez olyan vita, amelyet nem dönthetünk el. A sikeres országok tapasztalatai nem adnak egyértelmű választ arra, hogy pontosan hogy kell eljárni. Ebben csak arra szólíthatjuk fel a kormányt, a parlamentet, a szakembereket, hogy próbáljanak tudásuk legjavával egy kombinációt kialakítani, amivel azért ez lehetségessé válik.
Arra kérem önöket, hogy ezen alapvető gondolatok jegyében vitatkozzanak a költségvetésről és keressenek konstruktív megoldást; ne csak mi itt, a parlamentben, ne csak a kormánypártok, a kormánypárton belüli frakciók vitáiban, a kormánypárt és az ellenzék vitáiban, hanem a társadalom egyéb területén is. Ha nem tudjuk a szükséges restriktív intézkedésekhez a társadalom támogatását megkapni és az egy bérnövekedési spirálban fog megnyilvánulni, akkor nem értünk el semmit. Meg kell tudnunk állapodni a nyílt beszéd alapján...
