ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Full text search

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik tehát a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztés T/135. számon, az egységes javaslat pedig T/135/7. számon került kibocsátásra. (Zaj, mozgás. - Több képviselő a padsorok között élénk eszmecserét folytat.)
Emlékeztetem önöket, hogy a múlt héten sor került a miniszteri válaszadásra. Bejelentem, hogy a záró szavazás megkezdéséig senki nem nyújtott be a Házszabály 107. §-ának (1) bekezdése szerinti módosító javaslatot. Így a mai záró szavazás egyetlen döntést igényel. (Zaj.)
Kérem önöket, hogy foglalják el helyüket, mert pillanatokon belül szavazni fogunk, s ehhez szükséges a helyükön ülni.
Kérdezem tehát a Tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadják-e a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint? Kérem, szavazzanak! (Megtörténik.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 216 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 50. §-ának (6) bekezdése értelmében a törvényjavaslat egészéről történő szavazás után minden képviselőcsoport legfeljebb 3 perces nyilatkozatban megindokolhatja a képviselőcsoportja szavazatát. Megkérdezem, kíván-e valamelyik képviselőcsoport ezzel a lehetőséggel élni? (Senki sem jelentkezik.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi