ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Full text search

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Tisztelt Képviselőtársam! Az imént elmondtam, hogy az új Házszabály rendelkezése szerint az elnök köteles minden napirenden szereplő kérdésben a vitát megnyitni. Mivel előzetes jelzés szerint úgy terveztük, hogy az ülés hét óráig fog tartani, most nyolc óra elmúlt hat perccel, az ülésteremben igen kevesen tartózkodunk.
A képviselők, illetve a frakcióvezetők jelezték, hogy nem kívánnak e kérdéskörben fölszólalni. Én elnöki jogkörömnél fogva a vitát megnyitottam, ez kötelességem is volt. A jelzések alapján nem kívánt senki fölszólalni, de fölteszem a kérdést, ha bárki el kívánja mondani fölszólalását, meghallgatjuk a mai napon. Ha nem, akkor folytatjuk a jövő héten a vitát. (Dr. Szakál Ferenc: Értem, akkor nem.)
Mindezek alapján tehát, Tisztelt Országgyűlés, az általános vitát elnapolom, folytatására jövő heti ülésünkön kerül sor.
Az előbb ismertetett indokok alapján, Tisztelt Országgyűlés, soron következik a társadalombiztosítási alapok kintlévőségeinek egyszeri rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása.
Az előterjesztést T/142. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Kérdezem önöket, kíván-e még ma valaki fölszólalni? (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak, ezért az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi