ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések órájára az ebédszünetet követően 14 órától kerül sor. Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk programját.
Először a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját kezdjük meg.
Ezután a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitáját folytatjuk és lezárjuk.
Az ebédszünet után 14 órától kerül sor az azonnali kérdések és válaszok órájára.
Ezután a kérdések és interpellációk következnek.
A délutáni szünetet követően körülbelül 16 óra 45 perctől az előterjesztések bizottsági kiadásról tájékoztatásra kerül sor,
majd az előterjesztések kivételes, valamint sürgős tárgyalásbavételéről, illetőleg részletes vitára bocsátásukról határozunk.
Először a magyar-kínai, a magyar-kuvaiti és a magyar-paraguayi, kettős adóztatások elkerüléséről, illetve beruházásvédelmi egyezményről aláírt megállapodások megerősítését indítványozó előterjesztések általános vitája és határozathozatala következik.
Majd az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitája és lehetőség szerinti határozathozatala következik.
Ezután az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvényjavaslat határozathozatalára kerül sor.
Ezt követi a szerzői jogról szóló előterjesztés,
a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat,
valamint a választottbírósági eljárásról szóló törvényjavaslat zárószavazása.
Majd mentelmi ügy megtárgyalására kerül sor.
Ezután bizottsági tag megválasztásáról határoz az Országgyűlés.
Majd Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása következik.
Ezt követi A szövetkezetekről szóló törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat általános vitájának folytatása.
Ezután a társadalombiztosítási alapok kintlévőségeinek egyszeri rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása következik.
Végül az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény módosításáról szóló rendelkező törvényjavaslat és a hozzákapcsolódó alkotmánymódosítás általános vitájának folytatásával zárjuk ülésünk munkáját.
Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy az új Házszabály szerint minden napirendi pont vitáját meg kell kezdeni. Ezért az ülés várhatóan tovább tart, mint ahogy ezt a meghívóban előre jeleztük.
(9.20)
A két előterjesztés határozathozatalára, mármint az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról és az alkotmánymódosításról szóló határozathozatalra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi