HORN GYULA

Full text search

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Elnök Úr! Képviselő Asszony! Én is elégedetlen vagyok a kormány-előterjesztések minőségével, és meg kell mondanom önnek, hogy a kormányülések idejének jelentős része azzal telik el, hogy a legkülönbözőbb ellentétes véleményeket egybeötvözzük.
A másik, amit ugyanakkor aláhúznék, hogy sajnos, ebben a kialakult helyzetben benne van az örökség is. Az az örökség, hogy az államigazgatás apparátusa az elmúlt évek során hallatlan mértékben legyengült. Van olyan tárca, ahol az apparátus több mint fele kicserélődött; vagy a magánszféra vitte el őket, vagy a különböző állami pénzügyi intézmények, és azt sem kell külön aláhúznom, hogy a legjobb szakemberek mentek el. Tehát ezzel kínlódik a kormányzat, és kínlódik azzal, hogy az állami tisztviselők bére, javadalmazása a többi ágazathoz képest igen alacsony.
Ami a szakmai egyeztetéseket illeti, ezt sajnos nem tudom elfogadni, mert ez folyamatosan történik, egy. Kettő: olyan, hogy politikai államtitkári egyeztetés, nincs, ehelyett a közigazgatási államtitkárok egyeztetnek a kormány-előterjesztésekről, azt követően a gazdasági kabinet, és úgy kerül a kormány elé. Úgyhogy azt ígérhetjük, hogy javulni fognak az előterjesztések, de azért szeretném felhívni a figyelmét a korábbi időszak nagyon súlyos következményeire. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi