HORN GYULA

Full text search

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Örülök, hogy a képviselő úr drukkol az MSZP-nek, (Derültség a bal oldalon.) és ennyire gondosan számon tartja azt, hogy mit mondottunk. Nos, először is le szeretném szögezni, hogy ez a kormány az ön biztatása ellenére sem fog alkotmányt sérteni, vagy törvényeket sérteni.
A végkielégítés terén történtek teljes mértékben összhangban álltak azokkal a törvényekkel, és hozzá szeretném tenni, van még érvényben '87-ből származó kormányhatározat, amelyet az elmúlt négy év alatt nem módosítottak. Nem tudom, miért.
A végkielégítéssel összefüggő három törvényi rendelkezés módosítása hetek óta folyik, szakmai egyeztetőn, Érdekegyeztető Tanácsban és a minisztériumok között. Ennek alapvető célja, hogy megváltoztassuk azt a jelenlegi gyakorlatot, hogy valaki meg nem érdemelt munkáért vagy jogosulatlan jövedelemért végkielégítést kapjon. Tehát erről folyik az egyeztetés, és legkésőbb decemberben a parlament elé kívánjuk terjeszteni. Azt nem tehetjük meg, hogy egy összetákolt, és főképpen az eddigi törvények sértését tartalmazó előterjesztést tegyünk. Úgyhogy a kormány ezt változatlanul kiemelt feladatának tekinti. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi