DR. KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

DR. KOVÁCS KÁLMÁN
DR. KOVÁCS KÁLMÁN (KDNP): Igen tisztelt Miniszter úr! Én azt hiszem, a Kereszténydemokrata Néppárt maximális jóindulatot tanúsít a művelődési tárca törekvéseivel szemben. Erre azt hiszem, én saját személyemben is ígéretet tehetek.
A másik, amit szeretnék mondani, hogy a miniszter úr tulajdonképpen olyan választ adott mind az öt kérdésemre, amelyet vártam. Ebből a szempontból talán egyetlen dolgot elvártam volna a miniszter úrtól, hogy az általam kétszer is említett szakszervezeti véleményre is reagáljon. Hiszen az a szakszervezeti vélemény - és feltételezem, hogy ez nem az ellenzék túlzó véleménye, hanem a munkavállalók véleménye -, hogy a költségvetés jelen helyzetében a felsőoktatásban azonos létszám mellett 21 százalékos reálbércsökkenést eredményezne. Erre az egy kérdésre nem adott a miniszter úr megnyugtató választ, bár ezt nem is kérdeztem a miniszter úrtól. (Derültség, taps.)
Engedje meg a miniszter úr, hogy felolvassak egy ön által elmondott idézetet, amelyben a miniszter úr azt mondja, hogy a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztése olyan prioritás, amelyből nem vagyunk hajlandóak engedni, és ez azért lényeges, mert egy gazdasági válsággal sújtott országban mindenekelőtt messze a legfontosabb az oktatás. Én úgy érzem, a miniszter úrnak nagyon kemény vitái lesznek a kormányban, mert a költségvetés nem azt mutatja, hogy a kormány is ugyanazt vallaná, amit a miniszter úr. Én bízom benne, hogy a kormány is elfogadja miniszter úr véleményét és a felsőoktatás fejlesztésére nagyobb összeget fog biztosítani.
Ebben a harcában én maximálisan támogatom a miniszter urat. Mindezek figyelembevételével úgy hiszem, nincs más választásom, mint hogy elfogadjam a miniszter úr válaszát. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi