DR. FODOR GÁBOR

Full text search

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR művelődési és közoktatási miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Először is hadd köszönjem meg Surján Lászlónak, hogy rákérdezett erre a témára. Magam is igen fontosnak tartom a doktoranduszképzés jövőjét, és nagyon örülök annak, hogy képviselőtársam a pótköltségvetés vitájában - mint ahogy említést tett róla - már módosító indítvánnyal is próbálta segíteni ezt az ügyet, és ezt valóban köszönöm.
Néhány adatot kérdezett tőlem, erről nagyon szívesen beszámolok. Hadd említsem meg azt, felidézvén a kérdés hátterét, hogy 1993-ban a felsőoktatásról hozott törvény teremtette meg a doktoranduszképzés törvényi alapját. Az intézményes képzés 1993 szeptemberében kezdődött, akkor még az Ideiglenes Országos Akkre-ditációs Bizottság felügyelete alatt, ami aztán később Országos Akkreditációs Bizottsággá változott. 1993-ban 892 hallgató képzési költségeire és ösztöndíjára és további 226, a kísérleti képzésben részt vevő hallgató ösztöndíjára 343 millió forintot biztosított a költségvetés. 1994 őszén 669 millió forintos éves költségvetési keret újabb 600 elsőéves hallgató felvételét tette lehetővé.
Képviselőtársam utalt a költségvetési törvényre is. 1995-ben valóban jelentős előrelépés lesz - ahogy ő is említette -, 1 milliárd 47 millió forintot irányoz elő ugyanis a költségvetés. Ez 216 ezer forint/főben határozza meg az ösztöndíj-normatívát, ami havi 18 ezer forintnak felel meg - amire képviselőtársam ugyancsak rákérdezett. Ez annyit jelent, hogy a korábbi években felvett hallgatókon túl 1995 szeptemberétől újabb körülbelül 750 fővel tudjuk növelni a képzésben résztvevők számát. Én ezt nagyon lényeges és nagyon fontos előrelépésnek tekintem.
Végül engedjék meg - mivel most már időm kevés -, hogy hadd szóljak arról, amire képviselőtársam utalást tett, nevezetesen a pótköltségvetésbeli 200 millió forintos elvonásról. Hadd említsem meg, hogy ez tulajdonképpen egy átcsoportosítás volt, nem csökkentette a dokto-randuszképzés támogatását, ugyanis a Felsőoktatási Fejlesztési Alapból meg tudtuk oldani ezt az átcsoportosítást, úgyhogy itt csupa jó hírről tudok beszámolni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi