DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten kedden, valamikor 8 óra magasságában két, illetve egy perc alatt elintéztem saját módosító indítványomat azzal, hogy mivel az oktatási bizottság kibővítette és Tóth István javaslatával mixelte saját, a korábbi jelentésben 20. szám alatt megjelent módosító indítványomat, ezért kértem a tisztelt Házat, hogy az oktatási bizottság javaslatát támogassák.
Időközben azonban fordult a kocka, és eredeti módosító indítványom támogatását kérem a tisztelt Háztól, amely arról szól, hogy "iskolai sportudvar" címmel egészülne ki a törvényjavaslat melléklete azzal, hogy támogatást igényelhetnek az önkormányzatok abban az esetben, ha az iskola sem tornateremmel, sem szilárd burkolatú sportudvarral nem rendelkezik. A támogatás mértékét 30 százalékban javasoltam. Ez a második együttes jelentés 33. pontjában található.
Azért kérem ennek a javaslatnak a támogatását, mert mint kiderült, a költségvetési bizottság azért nem támogatta az oktatási bizottság javaslatát, mert kitágította ezt a módosító javaslatot, hiszen az eredeti javaslatomat a költségvetési bizottság támogatta. Az a sajátos helyzet állt elő, hogy látszólag kevés bizottság támogatja a módosító indítványomat, viszont ha mindent összevetünk, akkor eredeti formájában támogatja a költségvetési bizottság is, támogatja az oktatási bizottság is. Egyedül az önkormányzati bizottság nem támogatta ezt a módosító indítványt.
Ezért kérem a tisztelt Házat, fontolja meg e módosító indítványt, és kérem támogatásukat. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi