DR. PÁLFI DÉNES

Full text search

DR. PÁLFI DÉNES
DR. PÁLFI DÉNES (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony.
Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Két képviselőtársam részéről is megszólíttattam: dr. Dornbach Alajos úr és Rozgonyi József képviselőtársam részéről, és egyben felkonferált Gáspár Miklós képviselőtársam is.
Képviselőtársaimnak tisztelettel megköszönöm az elismerő szavakat, azonban úgy gondolom, hogy Dornbach képviselőtársam egy kicsit túlzott a dicséretben. A tegnapi sajtótájékoztatóra hivatkozott, hogy én ott sürgettem az önkormányzati törvény módosítását. A következőket mondtam, tisztelt Ház: érvényben van még egy önkormányzati törvény, aminek alapján működnek és eredményesen működtek az önkormányzatok, de a négy év tapasztalata alapján több olyan ponton lenne indokolt a módosítása, ami a működést hatékonyabbá és feszültségmentesebbé tenné. Igenis, ezeken a pontokon lenne fontos a módosítás, de a jelenlegi két lépésben történő módosítás, illetve a módosítás jelenlegi tervezete nem ad olyan érdemi előrelépést azokon a pontokon, amennyi energia fordítódik erre a törvénytervezet-vitára és amennyi indulat feszül egymással szemben.
Képviselőtársaim! Én vállaltam a konstruktív ellenzéki szerepet, csak ezt vállaltam, ezért ismerek el ezután is minden olyan javaslatot, ami előrevisz, és azt hiszem, a frakcióban is egyetértés van ez ügyben, teszünk meg minden módosító javaslatot annak érdekében, hogy ha már egyszer e törvénytervezet általános vitájának vége felé tartunk, ez valamivel jobb legyen, jobb lehessen, mint amit ez a tervezet mint lehetőséget tartalmaz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi