DR. PÁLFI DÉNES

Full text search

DR. PÁLFI DÉNES
DR. PÁLFI DÉNES (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy azt az elmúlt héten az önkormányzati törvény módosításának általános vitája is bizonyította, a helyi önkormányzatok intézményrendszerének egyik, a gyakorlat által is legtöbbet vitatott eleme a polgármester, aki az önkormányzat kiemelkedő szereplője. Éppen ezért is, az önkormányzatok működésének négyévi tapasztalata alapján is igényként vetették fel a polgármester szerepének, jogállásának törvényi újraszabályozásával kapcsolatos kérdéseket. Mindezen igények megválaszolására a kormány a helyi önkormányzatokról és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvények módosítására benyújtott, jelenleg is széles körben vitatott, a tisztelt Ház asztalán fekvő tervezetekkel vállalkozott.
(17.00)
Csupán utalásszerűen jegyzem meg, nemcsak a tisztelt Ház, de az önkormányzatok szakmai közvéleménye is vegyes érzésekkel vitatja többek között a javaslatokat, a polgármesterek jogi helyzete rendezésével kapcsolatos megoldásokat. Azzal szintén mindenki egyetért, hogy a közvetlen, a választópolgárok által történő választásával tisztázódik az, hogy elsősorban kinek felelős a polgármester. Az önkormányzás jogával rendelkező lakosságnak, a képviselő-testületnek, vagy az általa az önkormányzatban képviselt pártnak. Közvetlen megválasztásával immár erőssé legitimált polgármester elsősorban a lakossághoz kötődik, a lakosságnak, az őt megválasztó állampolgárnak felelős. A polgármester a jövőben az eddigi hatás- és feladatkörén túl - és ez is pozíciójának erősödését jelenti - önkormányzati döntést is hozhat, törvény által felhatalmazottan önkormányzati feladat- és hatáskört gyakorolhat, a képviselő-testület döntésének újratárgyalását kezdeményezheti, javaslatot tehet az alpolgármester választására és annak személyére, irányítása is az ő jogköre.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi