DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szekeres Imre frakcióvezető úr óvott a múlton való merengéstől. Miniszterelnök úr beszédében 35 perc foglalkozott a múlttal. Én arról szeretnék pár szót szólni, hogy sok mindenről kellett volna még szólni, ami nem fért bele ebbe az időkeretbe.
Elmaradt a nemzetközi összehasonlítás. Itt kínlódunk egy nagy deficittel, egy nagy államadóssággal, de észre kellene venni azt, hogy Svédországban a nemzeti össztermék 14 százalékát teszi ki a deficit, Finnországban 10 százalékot, Görögországban 10.4 százalékot és folytathatnám tovább. Nem állunk egyedül a bajainkkal. Ezt azért tartom szükségesnek mondani, mert egyrészt nem biztos, hogy a ciklikusan változó kormányoknak folyton egymásban kell keresniük a hibát akkor, amikor van egy sokkal szélesebb medrű probléma, az a probléma, hogy a jóléti államok szerte a világon finanszírozhatatlansági problémákkal küszködnek. Ezt mint alaptételt kellene megfigyelnünk és keresnünk a megoldást. Számos receptet ajánlottak a világban erre, megoldást azonban tulajdonképpen még sehol nem.
Egy receptet hadd mondjak el: megjelenik a nagyobb igény a bérekre, megjelenik a nagyobb igény a szociális támogatásokra: Mire a kormányok mit csinálnak? Restriktív pénzpolitikához nyúlnak, ezáltal megpróbálják csökkenteni az inflációt, visszafogják az állami kiadásokat, majd bérstopról kezdenek el beszélni, és ha ez sem elég, akkor hozzálátnak a szervezett munkásság jogainak korlátozásához, hogy a társadalmi békét megtartsák. Mintha ismerősek lennének ezek a megoldási modellek, mintha számos elemét a jelenlegi kormányprogramban is észrevehetnénk. Ma délelőtt is elhangzott. De uraim, ezek konzervatív programok! Ezeket liberális irányban elhajló, illetve klasszikusan konzervatív pártok állítják. Baloldalról egészen másképp megy a dolog. Azonban egyik ilyen megoldás sem sikerült.
(12.50)
Ezek folyamatosan felpuhulnak. Felpuhulnak, mert a lakosság nem tűri el a megszerzett jogainak a korlátozását. A felpuhulás azzal jár, hogy az állampolgári jogok helyett a rászorultsági jogokat kezdik hangoztatni, és ez sem megy, mert a rászorultsági elven adott szolgáltatások drágák.
Ezek az átfogó problémák maradtak ki a miniszterelnök úr beszédéből, és azt gondolom, hogy Magyarországon a legnagyobb gond, hogy ezekkel a nagy, átfogó problémákkal nem nézünk szembe, és nem keresünk egy olyan kiutat, amely túlmutat egy négyéves ciklus korlátain, de valóban fölemelkedésre készteti a nemzetet. A tapasztalat - megint nemzetközi téren - az, hogy toldozgatások-foldozgatások kezdődnek: itt egy kicsit adunk szociális engedményeket, ott egy kicsit elveszünk, itt egy kicsit visszafogjuk a kiadásokat, másutt a kényszer rávisz. Az intelligensebb megoldások - még mindig a toldozgatás keretein belül - az érdekegyeztetés felé terelik a kiútkeresést. Én a magam részéről mindig is örömmel fogadtam azt, hogy a kormányzat ebbe az irányba akar elmenni, de most aggállyal tölt el, hogy még most, ősszel legyen meg a megegyezés, aztán majd lesz '95-ben költségvetés, és aztán majd lesz hároméves terv. Hiszen erről szólt a történet: '95 tavaszán megismerhetjük az ország rendbetételére szolgáló új hároméves tervet - most nem akarok a múlton merengeni a hároméves tervvel kapcsolatban.
Úgy érzem viszont, hogy néhány ponton kimaradt a miniszterelnök beszédéből nem egy gondolat, hanem egy stílus. Elnézést kérek, kimaradt a szakszerűség. Mondok példákat. Miniszterelnök úr nehezményezőleg említette azt, hogy a családi pótlék mindössze egyharmadát fedezi a gyermekek ellátási költségeinek. Ez így igaz. Igaz, hogy 1991 táján valahol 40 százalék fölé ment. Ez kivételes helyzet volt. Évtizedeken keresztül egyharmadát fedezte a mindenkori családi pótlék, és ez európai szinten tulajdonképpen egy magas ellátás. Akkor örültem volna, hogyha ezt az egyharmadot a miniszterelnök úr kevesli, és ad valami konkrétumot, hogy ez a kormány mennyire akarja fölemelni ezt az ellátást. Talán a záróbeszéde erre alkalmat ad, de semmiképpen nem lehet az elmúlt négy év hibájának mondani azt, hogy egy évtizedes ellátást szinten tudott tartani olyan körülmények között, amikor a nemzeti termelés valóban 20 százalékkal csökkent.
Itt megint kimaradt egy lényeges elem: a '94-es pozíciók ismertetése. Márpedig a pénzügyminiszter úr jócskán szolgáltatott erre adatokat, mert '94-ben az első félévben 9 százalékos reálbér-növekedésről beszélt, amelyet a kormány áldozatos munkájával sikerül az év végére 5 százalékra ledolgozni - mert hogy túl magas. Eközben mi arról hallottunk most, hogy a nyugdíjak az inflációs szintet fogják tartani, miközben a fönnálló törvények arról szólnak, hogy a bérkiáramlással azonos nyugdíjkiáramlásra van szükség. Meg lehet változtatni ezeket a törvényeket, de amíg nincsenek megváltoztatva, addig illik megtartani őket, és nagy kérdés, hogy csökkenő inflációs időszakban tisztességes dolog-e az inflációhoz kötni az eddig bérekhez kötött ellátást. De ezt a vitát majd még le fogjuk folytatni máskor.
Hallottunk a munkanélküliség gondjaival kapcsolatban arról, hogy majd a struktúra-átalakulások miatt még növekedhet is ez a munkanélküliség, de az ellátások szigorítása legális állásokba kergeti be az embereket. Hol lesznek ezek a legális ellátások akkor, hogyha még növekedni fog az egyébként másfél éve csökkenő munkanélküliség? Hiányzik tehát a folyamatosságra való rámutatás, mert azt gondolom, hogy '94-ben számos olyan folyamat zajlott le, amelynek a megerősítése, fölnövelése, stabilizálása vinné előbbre az országot.
Ugyanakkor az egészségügyről elhangzott, hogy katasztrofális a lakosság állapota - megint úgy, mintha most lett volna azzá. A '80-as években lett azzá. Miniszterelnök úr, az öngyilkosságok száma 1988 óta csökken, a csecsemő-, gyermek-, koraszülött-halálozás csökken, tehát javul. Javulnak a baleseti statisztikák. Nem javulnak az életmóddal összefüggésben levő ellátások. Várjuk az ez irányú kormányprogramot.
De hadd mondjak még a hátralevő nagyon kevés időben valamit, amivel egyetértünk. Természetesen egyetértünk azzal, hogy az egyházi iskolák működhetnek. Egyetértünk azzal, hogy a vallás nem politikai cégér. Ez talán azt jelenti, hogy az MSZP hívő tagozata nem fog meghirdetni olyan üléseket - egyházi vezetők részvételével -, amelyekről az egyházi vezetők nem is tudnak, vagy kifejezetten tiltakoznak ellenük. Egyetértünk a privatizáció nyilvánosságával. Nagyon-nagyon egyetértünk azzal, hogy a munkavállalókat bevonják a privatizációs ügyekbe. De nem tudok egyetérteni azzal, hogy csak '90-ig nézzük vissza a dolgokat, és nem tudok egyetérteni azzal, hogy mi a csudának nézzük vissza, hogyha felelősségre-vonás nincs. Felfogásunk szerint ha egy privatizációs ügylet törvényellenesen jött létre, a fennálló szabályokkal ellentétben jött létre, akkor az semmisséggel megtámadható, és ha ez nyilvánosságra jutott, akkor ezt meg is kell támadni. Ez a jogbiztonság, uraim, nem pedig az, hogy a már megkötött üzletet vigyék. A törvényesség megtartása jelenti a kitörési pontot.
Ezek alapján egy kicsit úgy érzem: hallottuk, hogy szakszerű és szívós munkával alapozta meg az MSZP a jelenlegi pozícióját. Akkor könyörgöm, ne tessenek abbahagyni ezt a szakszerű munkát! Mert ez a beszéd bizonyos értelemben tartalmazott olyan elemet, mintha le akarna térni a kormányzat erről az útról!
Tisztelt Ház! Pető Ivánra reagálva én nem az elviselés türelmét szeretném a kormányzattól, hanem az odafigyelés készségét, az ellenzék nevében. Ez nem azonos. Mi válthatunk itt szóvirágokat, egymás fejéhez vághatjuk a mázsás köveket, de ha ez csak arra megy, hogy éppen az utolsó percben elugorjak, és nem nézem meg, hogy miről van szó, és nem próbáljuk azokat a nagyon lényeges gondokat együtt megoldani - lehet, valamit mi is hozzá tudunk tenni -, akkor azt hiszem, hogy csak saját sírját ássa a továbbiakban ez az ország.
Azt hallottuk, hogy mi számonkérjük a konszenzust, és erről szó sem volt?
Elhangzott a kormánypártok részéről számos alkalommal, hogy: egészen más viszonyt akarunk az ellenzékkel kialakítani. Mi most - újonnan az ellenzéki pozícióban - egy kicsit úgy érezzük, hogy ez tényleg más, de nem abban az irányban, amilyenre a ráutaló magatartás szólt. Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
