POKORNI ZOLTÁN

Full text search

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérdésem lényege nagyon egyszerű és érthető. Az elmúlt hónapokban - január óta -, a közvéleményt, pedagógusokat, szakmai szakszervezeteket, szakmai szervezeteket foglalkoztatta az a koncepció, amit a Művelődési Minisztérium kiadott. Ez az ezredfordulóig szabályozná, illetve írná le a közoktatás remélt, tervezett változtatásait.
Éles vitát váltott ki ez a koncepció, nagyon sokan támadták. Többek között itt a parlamentben is ülünk néhányan - én is -, akik ezt a koncepciót rossznak tartjuk. Víziónak, megvalósíthatatlannak.
A minisztérium a támadások után nyilván levette a napirendről ezt a koncepciót. Ma már nincsenek ilyen viták. Visszavonta, vagy jó értelemben: visszavonult ezen a területen. És azt halljuk, hogy ez a vita valamikor folytatódni fog, valamikor októberben, novemberben - miniszter úr bólogat -, egy újabb változattal ismerkedhet majd meg a szakmai közvélemény. Ehhez képest én azt gondolom, nem helyes nyáron, júniusban a közoktatási törvény, szakképzési törvény módosítását napirendre tűzni, mert ez óhatatlanul kétféle olvasatot vet föl.
Vagy a politikai sumákolás olvasatát, mely szerint folytassák majd a szakértők a vitát a tél elején, ősz végén arról, amiről az érdemi döntések megszületnek nyáron. De akkor mivégre? Vagy a másik olvasat: egy válságkezelő programra van szükség, egy rövid, csak a legfontosabb kérdéseket szabályozó törvénymódosításra. Ehhez képest az általam ismert, a kormánypárti képviselők kezében látott törvénymódosítás majdnem másfél centis, tehát nemigen tudom egy szűk, válságkezelő olvasatnak tekinteni ezt. A kérdésem lényege ennyi.
Van még összesen tíz másodpercem. Kutrucz Katalin előző kérdésére szeretnék visszautalni. Azt gondolom, ő - Kutrucz Katalin - itt volt 17-én éjjel és 18-án hajnalban. Fölvetette ezt a kérdést. A múlt héten a szavazáskor fölvetette ezt a kérdést. Az alkotmányügyi bizottságnál fölvetette ezt a kérdést. Én az oktatási bizottságban választ kértem erre. Nem kaptunk. A felelősség nem az ellenzéki képviselőket terheli, hanem a kormányt. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi