HAJDÚ LÁSZLÓ

Full text search

HAJDÚ LÁSZLÓ
HAJDÚ LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szilágyiné Császár Terézia képviselő asszony által elmondottakhoz szeretnék egy gondolatot hozzátenni. Egyetértek a képviselő asszonnyal, amikor a költségvetés szociális részét bírálja. Úgy gondolom, hogy ennek a duplája is az ismert problémák kezelésére kevés lenne. Ugyanakkor szeretném arra emlékeztetni kedves képviselő asszonyt, hogy azért éppen ugyanebben a költségvetésben - tehát arról, amiről most beszélünk - előremutató jelek is vannak, tehát amikor azt tetszett kijelenteni, hogy a jövő generációjának ez nem üzen semmit, hogy a 3000-ig (Sic!) ez semmilyen perspektívát nem mutat fel a magyar társadalomnak, akkor szeretném a költségvetésnek arra a fejezeteire is ráirányítani a figyelmét, amely éppen a munkahelyteremtést garantálja és biztosítja, azokra a sorokra, amelyek azokat a területeket preferálják, ahol a jövő infrastruktúrája épül meg, ahol a jövő foglalkoztatása valósul meg. Csak utalni szeretnék arra, hogy a különböző térségfejlesztési programok, amelyek éppen az ön választókerületét is érintik; vagy csak az idegenforgalom, amely a falusi turizmust kitüntetett szereppel és dupla költségvetési tétellel támogatja, mint amely a '96-os költségvetésben volt; hogy a cél- és címzett támogatások emelt összegét; az Útalapban meglévő források növelését és abból elvégezhető infrastrukturális fejlesztéseket, amely szintén az ön választókerületére is irányuló fejlesztés; avagy a Vízügyi Alapban, a Központi Környezetvédelmi Alapban lévő források szintén emelt tételei - ezek azért nem arra utalnak és nem azt mutatják, mintha ez a költségvetés nem a jövő generációját kívánná szolgálni. Ezt az egy gondolatot szerettem volna hozzátenni. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi