DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel fogadjuk, hogyha a szocialista képviselőcsoport úgy gondolja, hogy a kormány nem a legjobb döntést hozta, ezért indokolt ennek a döntésnek valamilyen fajta korrekciója. Az említett vitatott kérdésben valóban van egy gázszolgáltató, ahol a települések nem teljeskörűen adtak nyilatkozatot, azonban az értesüléseink szerint a Közgáz területén lévő településeknek is több mint a fele nyilatkozott olyan formában, hogy a vagyonarányos részvényjuttatást támogatja.
A mi információink szerint a vita nem a települések között, hanem a kormányon belül volt és van, mert az előterjesztő, a vagyonkezelő, Állami Privatizációs Vagyonkezelő Részvénytársaság teljesen más álláspontot képviselt, mint a Belügyminisztérium, és a vita forrását ez okozta, hogy a Belügyminisztérium ragaszkodott következetesen a lakosságarányos elosztáshoz.
Megjegyezni kívánom, hogy csak 1995-ben nyíltak meg a gázszolgáltatók esetében a részvények kiadásának a feltételei, hisz az átalakítás és a gáztörvény módosítása, valamint az önkormányzati törvénynek olyan irányú módosítása, hogy mindössze 40 százalékot kapnak a települések, 1995-ben került a parlament által elfogadásra. Zárójelben meg kívánom jegyezni, hogy olyan esetben, ahol egy önkormányzatot érintett ez, például Budapesten, már az 1992. évben az akkori kormány kiadta a részvényeket, az akkori törvények szerint 100 százalékot kaptak az önkormányzatok, és az önök által tett törvénymódosítás következtében ez csökkent le 40 százalékra.
Tehát összefoglalva: úgy látjuk, hogy itt a fő vita a Belügyminisztérium és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság között volt, aminek a levét a települések itták meg. Örülünk, hogyha ezt korrigálni kívánják. Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi