DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kővágó József egy olyan személyisége volt a magyar történelemnek a nemzeti ellenállás részeként, és '45. után a demokratikus fejlődés egyik fő politikusaként, akire tisztelettel gondol a szocialista képviselőcsoport is. Szeretném megjegyezni, hogy az ő emlékéhez méltatlan az a történelemhamisítás, amelyet Torgyán József művelt. De méltatlan a személyi történetének a felsorolása is. Nem mintha osztana vagy szorozna, de a Kisgazdapárt jelenlegi elnökének, és frakcióvezetőjének tudnia kellett volna, hogy Kővágó József nem paraszt származású, hanem polgári származású, hogy a Ludovikát végezte el, és ilyenfajta képzettséggel az akkori közép- és polgári osztályokhoz tartozott. Aki ennyire nem ismeri annak a történelmi személyiségnek az életét, akiről beszél, jobb lenne, ha nem beszélne. Úgy gondolom, hogy ez a beszéd, amiről most itt hallhattunk, semmiképpen sem lehet gyógyír Torgyán Józsefnek, hogy öccse elvesztette Rákospalotán a választásokat. Nem hiszem, hogy Kővágó József emlékét visszaidézve lehet ezt bármilyen formában is meg nem történtté tenni. Köszönöm szépen. (Taps balról.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi