DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Két apró megjegyzést hadd tegyek az ön által elmondottakra. Az első az, hogy elfeledkezik arról, hogy 1992-ben a privatizáció története más irányt vett, mégpedig azt, hogy végül is az ellenőrzött privatizációval szemben egy újraállamosítás történt, egy központosítás történt a privatizáció területén, ezáltal az önkormányzatok potenciálisan elestek attól a lehetőségtől, hogy bármiféle vagyonhoz jussanak a saját működési területükön, saját illetékességi területükön. És ebbe a privatizációs technikába például belekerültek azok a szociális és foglalkoztató cégek, amelyeket kényszerátalakítottak, intézményből lett vállalat, vállalatból pedig egy olyan állami vállalat, amely központosított értékesítésre került volna, és halvány esélye sem volt az önkormányzatnak, hogy a saját eszközével, a saját foglalkoztatási eszközeivel, szociális eszközeivel működtetett cégeket valaha is visszakapja.
Ahhoz a piaci értékesítés szabályai szerint kellett volna viselkedni ennek a vagyonnak, hogy valójában értékesíteni lehessen, és ebből az önkormányzat valamiféle üzletrészt vagy 20 százalék visszaforgatást vagy tulajdoni hányadot visszakapjon. A törvény elzárta ezt a lehetőséget.
Ez a törvény most, illetve a módosítás megnyitja ezt a lehetőséget első körben. És a kistelepülési önkormányzatoknak is van bizony érdekeltsége, van, mégpedig az állami gazdaságokkal kapcsolatosan. Nagyon jól emlékszünk, önök interpelláltak nemegyszer ebben az ügyben, hogy az úgynevezett külterületi földek miért nem kerülhetnek önkormányzati tulajdonba. Nagyon nagy egyedi döntéssorozat kellett meg miniszteri bátorság és sok tárcaegyeztetés ahhoz, hogy félig-meddig illegálisan, egy halvány törvényi lehetőségre utalva a privatizációs miniszter megoldja ezeket a gondokat.
Most ez a módosító indítvány legitimmé teszi azt a lehetőséget, ami a kistelepüléseken pontosan a település fejlődéséhez kapcsolódó ingatlannövekedést teszi lehetővé. Én azt hiszem, hogy ez egy pozitív szabály. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi