KÓSA LAJOS

Full text search

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves ajándékkal lepte meg magát a kormánykoalíció ennek a törvénynek az elfogadásakor. Ezt az ajándékot azonban nem a Jézuska hozta, hanem az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők saját maguknak, illetőleg különös tekintettel azokra a képviselőkre, akik személyükben megtestesítik az általunk bírált, összeférhetetlenségi pozíciókat gazdasági szereplésükkel, számukra különösen kedves lehet ez az ajándék. A Fidesz-Magyar Polgári Párt – mint önök tudják, hiszen leszavazták azt a javaslatot, amit mi előterjesztettünk – '94 őszén akkor, amikor meg próbáltuk valóra váltani az önök választási ígéretét. Önök pontosan tudják, hogy ennél sokkal szigorúbb és következetesebb törvény mellett volt nemcsak akkor, hanem most is. Önök nem szavazták meg a mi módosító indítványainkat, éppen ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleménye szerint ez, az összeférhetetlenségi törvény egy álságos törvény. Nem szól másról, mint arról, hogy most már önök sem tudják elviselni azt a helyzetet, hogy immár lassan három éve annak, hogy megígérték, hogy ez lesz az első törvények egyike, amit a parlament elfogad a választási kampányban; erről beszéltek önök, de az nyilvánvalóan nem történt meg. Most már valamit tenni kellett. Azt lehet mondani, hogy kipipálták ezt a feladatot, azonban ez sem rejti el azt, amiről már korábban beszéltünk, hogy a parlamenttől a társadalom nem ezt a törvényt várja.
A parlament sokkal szigorúbb szabályzásra lett volna képes. Azért nem hozta meg a szigorúbb szabályzást, mert önök, koalíciós képviselőtársaink ezt megakadályozták. Innentől kezdve a parlament összeférhetetlenségi törvényéhez fog viszonyulni mindenki, aki a korrupcióban vagy a feketegazdaságban érdekelt Magyarországon, és pontosan olyan elánnal fogja az önök ilyen irányú javaslatait figyelembe venni, ahogy a parlament önök által vezetve a saját háza táján söpört. Éppen ezért volt a mi véleményünk az, hogyha komolyan veendő a korrupció ellenes harc, a feketegazdaság elleni harc, akkor a parlamentnek ebben az időszakban kötelezően nagyon szigorú szabályzást kellett volna saját magára érvényesíteni. Ez nem sikerült. Ez stratégiai vereség annak kapcsán, hogy hogyan lehet Magyarországon a korrupciót és a feketegazdaságot leküzdeni. Önök ezt a döntést hozták meg. Nagyon rossz következményei lehetnek ennek a törvényjavaslatnak. Éppen ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a törvényjavaslatot nem támogatta. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk meggyőzni önöket arról, hogy egy sokkal szigorúbb szabályzásra lett volna szükség. Ennek a következményeit és az ebből fakadó következményeket azonban önök fogják viselni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi