NÉMETH ZSOLT

Full text search

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Az oktatási bizottság tisztelt alelnökének hozzászólása megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy fontos itt ennek a vitának a kapcsán hangsúlyoznunk, hogy akik nyelvtudással rendelkeznek, illetve akik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkeznek, azok nem feltétlenül jelentik ugyanazt a kategóriát ma Magyarországon. Nemcsak arra utalok én itt most, hogy a Rigó utcai botrányoknak volt egy sorozata az elmúlt időszakban, hanem egyébként is azt hiszem, hogy ez az állítás védhető.
(9.00)
Másodszor: meg kívánom jegyezni, hogy a felsőoktatási intézményekben történt nyelvtanár-leépítési folyamat mindenképpen negatívan hatott arra a kérdésre, amit Surján László felvetett, nem beszélve arról, hogy a szülők számára ez milyen többletterheket jelentett, hiszen a felsőoktatási intézmények elvégzése ma már valóban nyelvvizsgához kötött, és ily módon a felsőoktatásban tanuló diákok számára elengedhetetlenné vált, hogy külső forrásból próbálják megszerezni a szükséges nyelvtudásukat.
Ennyit szerettem volna hozzáfűzni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi