DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha nagyon objektíven nézzük ennek a törvénynek a most előttünk fekvő szövegét, akkor valójában az ellenzék vagy az ellenzéknek egy jó része ezt a törvényt megszavazhatta volna. Megszavazhatta volna, mert a módosító indítványok során olyan nagy mértékben átalakult a törvény szövege, hogy kevés kivételtől eltekintve a ma hatályos törvényi helyeknek egy új megfogalmazásban való prezentációját, bemutatását jelenti ez a törvény.
Mi azonban azt gondoltuk, hogy a jogban nem lesz hézag, a kormánypártok meg fogják szavazni e törvényt, hiszen ha az egész parlament ezt most elutasította volna, akkor törvényi szabályozás nélkül maradt volna az egészségügy. Azonban mindenképpen tiltakozni akarunk a nem szavazatunkkal azok ellen a gondolatok ellen, amelyek a törvénynek a kormány általi beterjesztésében jelentek meg.
Örülünk annak, hogy a legvadabb, a legképtelenebb ötletek megszűntek - ez a törvény tehát már most, a zárószavazás előtt megbukott. Ezt fejezte volna ki az igen szavazatunk; és azt, hogy így nem lehet törvényt alkotni, fejezi ki a nem szavazatunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.