DR. NÁDORI LÁSZLÓ

Full text search

DR. NÁDORI LÁSZLÓ
DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! A kiegészítő ajánlás 2. és 6. pontjához szeretnék néhány nagyon rövid megjegyzést fűzni.
Tisztelt Országgyűlés! Nem régen a gazdaságilag legfejlettebb országok denveri csúcstalálkozóján három kezdeményezést jelentettek be, ezek egyike a környezet védelmének hatékonyabbá tétele. A csúcstalálkozó résztvevői szerint a környezetvédelem hatékonyságát konkrét kötelezettségvállalással, a számba vehető eszközök, mindenekelőtt új elemek figyelembevételével, felhasználásával lehet növelni. Ehhez a gondolathoz kapcsolódóan tettem módosító indítványaimban javaslatokat egy új elem, egy fontos terület, egy nagyon fontos eszköz, a sport programbavételére, s ez az az ünnepélyes pillanat, ami miatt én most vállalkoztam a felszólalásra. (Zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! A nemzetközi tapasztalatok szerint a sport kipróbált, bevált eszköze, terepe lehet a környezetvédelemnek; mindenekelőtt azzal, hogy a sportos életmód tapasztalatok szerint környezetbarát magatartásra ösztönzi az egyént, főként a fiatalokat. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a környezetbarát magatartásra nevelni kell. Ezért jelöltem meg indítványomban az iskolai sportéletet a szabadidősport és a rekreációs tevékenység hátteréül, bázisául. Az iskola ugyanis jó feltételeket teremt az egészséges életmódra neveléshez, a környezet iránti kedvező beállítódások kialakításához. Nem új gondolat ez. Számos európai országban évtizedes gyakorlat a sport és a környezetvédelem egymást előnyösen erősítő összekapcsolása. Erről egyetemi tankönyvek, közoktatási programok tanúskodnak.
Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a sport és a rekreációs szerepű sportlétesítmények és szabadterek kiemelt gondozásával és fejlesztésével nemcsak a gyakorlók számára nyújtunk kellemes élményt, hanem a városkép, a településkép gazdagítását is elősegítjük. Edinburgh városképéhez például szervesen tartozik a várost körülvevő zöldövezet játszóterekkel, sportpályákkal. Megjegyzem, egy évszázaddal ezelőtt tervezett és azóta kialakított városképről van szó.
A sportlétesítmények környezetbaráttá tételével ellensúlyozhatjuk azt a felfogást, azt a gyakorlatot, hogy a településtervezéskor, főként a városok lakótömbjeinek építésekor a zöldfelületek, a sportra alkalmas terek alig kaptak figyelmet.
A hetvenes évek közepétől indult 15 éves lakásépítési program nem számolt a testedzés és sport létesítményigényével. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából adtam annak idején szakvéleményt, illetve javaslatot, hogy legalább a helyét hagyják ki a leendő sportpályáknak, sportlétesítményeknek. Nem volt hatása a javaslatomnak, alig épültek a lakótelepek közelében sportpályák, a játszóterek egy részét pedig gépkocsiparkolókká alakították át.
Bízom abban, hogy - javaslataimmal - ellensúlyként, minimumként a meglévő sportpályák gondozására, mértéktartó szerény fejlesztésére lesz képes felhívni a figyelmet ez a beszédem, és felhívja a figyelmét az Országgyűlésnek és a kormánynak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi