DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Urak! A kérdésre a válasz rövid: van. Van mód erre; természetesen 400 ezer forinton nem múlhat egy ilyen fontos régészeti lelet megmentése. Ugyanakkor engedjék megjegyeznem, sajnálatos az, hogy parlamenti képviselőknek és a parlamentnek kell olyan kérdésekkel foglalkozniuk, amelyek hivatalos szakmai felügyelet útján rövidebben is megoldhatóak lennének.
A minisztérium múzeumi osztályán évek óta van pályázati lehetőség múzeumi szakmai célokra. A pályázatot meghirdettük, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeum több témával is pályázott, történetesen az ároktői ásatással nem. Egy másik lehetőséget jelentett volna a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi kollégiumához benyújtott pályázat, és kivételes, sürgős esetekre átmeneti megoldást jelent az MKM költségvetési fejezetében rendelkezésre álló keret, amely veszélyeztetett régészeti lelőhelyek megmentésére irányul. Egyik helyre sem adtak be pályázatot a múzeum képviselői. Kérem tehát, hogy a múzeum igazgatója a szokásos hivatalos úton haladéktalanul keresse meg a minisztérium szakmai osztályát, és a kívánt 400 ezer forintot a rendelkezésükre fogjuk bocsátani.
Ugyanakkor a kérdésben foglaltakra némileg általánosabban is kitérve szeretném elmondani, hogy a hatályos múzeumi törvény értelmében bárki, aki régészeti leletet talál, köteles azt bejelenteni. Aki régészeti lelőhelyet megrongál, megsemmisít, az a Btk. 324. §-a szerinti bűntettet követ el. Amennyiben bányászati tevékenység során kerül elő régészeti lelet, az elsőfokú hatóság, a területileg illetékes bányakapitányság a bányászati tevékenységet köteles azonnali hatállyal felfüggeszteni. A területileg illetékes múzeum pedig ilyen esetekben haladéktalanul megkezdheti a leletmentést, és nyilatkoznia kell a bányászati tevékenység folytathatóságának feltételeiről; a lelőhelyet feltárhatja vagy kezdeményezheti védetté nyilvánítását.
Úgy gondolom tehát, hogy az ároktői ásatás esetében is ez lenne a kívánatos eljárás. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi