ECSŐDI LÁSZLÓ

Full text search

ECSŐDI LÁSZLÓ
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzott két ellenzéki képviselőtársam hozzászólása kapcsán, alapvetően csak a 9 hónapos katonai időre szorítkozva próbálok néhány ellenvéleményt, illetve vitatkozó véleményt megfogalmazni. Meglep képviselőtársaim azon megközelítése, hogy a 9 hónapos katonai idő csak rossz lehet - és bezzeg, eddig a 12 hónap alatt, illetve korábban milyen ragyogó kiképzést kaptak a katonák!
Engedjék meg, hogy teljesen sajátos szemszögből közelítsem meg a kérdést, mivel Gyuricza képviselőtársam is megengedett egy személyes megközelítést. Ő volt katona, és mint köztudott, tábornokként fejezte be a pályafutását, a szaktudást, azt hiszem, mindnyájan tisztelhetjük benne. Ugyanakkor hadd mondjak egy véleményt katonaként - mint aki elviselte a kiképzést az akkori úgynevezett jó világban. Hadd mondjam el a véleményemet úgy is, mint apa, akinek a fia szintén az úgynevezett jó világban volt katona. A '70-es évek elején voltam katona, amikor még 24 hónap volt a katonai idő. Képviselőtársaimra bízom annak mérlegelését, hogy milyen kiképzettséget adott az, amikor még a nemzeti jövedelem jóval nagyobb részét fordítottuk hadi kiadásokra. A 24 hónap alatt ellőttünk 30 darab éleslőszert géppisztollyal, csak gyakorló kézigránátot láttunk, ugyanakkor nyilván a szakmai kiképzés valamivel jobb és szigorúbb volt. Ugyanezt a színvonalat tartalékos katonaként is végig kellett csinálni.
Ha mást nem, csak azt éri el ez a 9 hónap, hogy a fiatalember nem tölti el feleslegesen az idejét bent a laktanyában, csak annyi ideig, ameddig kell, már megéri ez az átalakítás. Ugyanakkor a fiam '92-ben volt katona, és gyakorlatilag ő sem kapott sokkal magasabb szintű kiképzést. Gyakorlatilag olyan volt az ellátási viszony, ami még az én időmben nem volt kivitelezhető; ahhoz, hogy rendesen fel lehessen öltöztetni, otthonról kellett ellátni a ruha bizonyos részeivel, legalábbis amit a zöld ruha eltakart, hogy mégis egyszínű legyen a ruházata. Tehát ilyen szempontból, azt hiszem, mindenképpen végig kell vinni azt, hogy csökkenteni kell a hadsereg létszámát.
Még egyszer mondom: ha ez nem tud nagyobb mértékű kiképzettséget adni a jelenleginél, akkor is megéri, mert kevesebb ideig tölti a fiatal a katonaidejét. Bele kell gondolni abba, hogy esetleg a szakmájából, a foglalkozásából esik ki. Ugyanakkor úgy közelítik meg ezt a 9 hónapot, hogy a katona kimehet a kiképzés után eltávozásra, mintha kötelező lenne otthagyni a laktanyát, és hazazavarnák a katonát. Erről szó sincs, képviselőtársaim, mert dönthet úgy a katona, hogy bent marad a laktanyában, ha nem tud hazautazni. Természetesen ehhez meg kell találni a kiképzőtisztekkel közösen, illetve a katonáknak, hogy normális és tisztességes időtöltésre fordítsák ezt az időt, ne arra, amit Gyuricza képviselőtársam felvetett.
Köszönöm szépen, és elnézést, hogy túlléptem az időt. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi