DR. DÁVID IBOLYA

Full text search

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Napkirály után szabadon az Országgyűlés elnöke is elmondhatja, hogy a Házszabály én vagyok. Ugyanis napirend előtti felszólalásokkal kapcsolatban sorozatosan nem ad lehetőséget arra, hogy az elnököt figyelmeztesse az Országgyűlés éppen sértett fele arra, hogy a Házszabály nem úgy rendelkezik, ahogy az elnök úr az ülést vezeti. Teszi ezt azzal, hogy ügyrendi kérdésben nem ad szót, hiszen ügyrendi kérdés már a megkezdett vitában van. Azonban a Házszabály az Országgyűlés első percétől az utolsó percéig eligazító szabályokat tartalmaz, így arra is vonatkozik az 51. §, hogy ki, mikor, milyen formában kérhet szót. Az első formátum az, amikor a képviselő, aki felszólal napirend előtt, maga megjelöli, hogy kit szeretne állandó bizottságként a vitában esetleg megjelölni.
Ettől egészen más kérdés, hogy a (4) bekezdés alapján kik azok, akik jogosultak kétperes észrevételt tenni, és ebben nemcsak a képviselőcsoport-vezetők szerepelnek, hanem szerepel benne az állandó bizottság is, függetlenül az (1) bekezdésben meghatározott állandó bizottságtól. Elnök úr rendszeresen az ellenzék, illetőleg a Magyar Demokrata Fórum sérelmére nem adja meg a szót akkor, amikor a Házszabály alapján azt kérjük, hogy az állandó bizottság elnöke élhessen a felszólalási lehetőséggel. Az imént Szekeres Imre frakcióvezető úr egy akkora költségvetési butaságot mondott, hogy arra reagálni kellett volna a költségvetési bizottság elnökének, mire az elnök úr nem adta meg a szót.
Ha ez az első alkalom lett volna... (Dr. Hack Péter közbeszólására reagálva:) Bocsánat, az alapfelszólalás nem a Magyar Demokrata Fórum részéről hangzott el, és az észrevétel sem, és egyáltalán, ha a költségvetési bizottság elnöke szólni kíván, a Házszabály két bekezdése alapján erre lehetősége van.
Amennyiben elnök úr úgy gondolja, hogy ez elnöki hatáskör, ezzel mi egyetértünk, akkor az elnök dönt a Házszabály alapján arról, hogy nem adja meg a szót. Ugyanakkor a (4) bekezdés alapján a Házat szavaztatni kellene abban a kérdésben, ha az elnök úr úgy döntött, hogy nem kaphat valaki szót. Ezt meghaladóan a Házszabály 143. §-a házszabály-értelmezésről szól, és hogy akkor ne ügyrendi vita legyen, házszabály-értelmezésben is az elnök úr dönt, de az elnök úr döntése megfellebbezhető. Ezt tettük mi, és az Országgyűlés elnöke házszabályellenesen járt el, amikor nem kérte az Országgyűlés döntését a saját döntése felülvizsgálatára, de az első házszabálysértést akkor követte el, amikor nem adott szót egy állandó bizottság elnökének.
Köszönöm a figyelmét. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi