GYIMÓTHY GÉZA

Full text search

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt nagyon fontosnak tartja, hogy az élet minden területén nyilvános pályázat útján történjék az állami feladatok megpályázása és elbírálása, így jelen esetben a tankönyvkiadás is.
Államtitkár úrral vitatkozom mint gyakorló apa. Mint három iskolás korú gyermek apja, elmondhatom, hogy vannak tartós könyvek is, amelyeket valóban fel lehetne használni. A szegényebb, többgyermekes családoknak biztos nagyon fontos lenne. Rab Károly képviselőtársunk évek óta több országgyűlési határozati javaslattal is próbálta a tankönyvek újrafelhasználását megoldani. Sajnos nem sok kormányzati segítséget kapott önöktől.
Egyetértünk Dobos Krisztinával, hogy jelen esetben sem volt nyilvános pályáztatás. Az, hogy megkapta a Korona Könyvkiadó a magyarországi tankönyvek nyomtatását, ezzel monopolhelyzetbe került, ez sajnos elítélendő, s ez a magyar demokráciával, a magyar polgári joggal, talán még a közbeszerzési törvénnyel is ellentétes.
(10.10)
Ezért kérjük önt, mindenképpen intézkedjen, hogy minél jobban hozzájuthasson az a közel másfél millió gyermek, és a szüleik meg tudják venni a könyveket. Ne kelljen a családoknak izgulniuk augusztus végén, hogy hogyan tudják beszerezni a tankönyveket. Hogy a XX. század végén a gyermekes családok ilyen helyzetbe jutnak, bizony a mindenkori kormány felelőssége, hogy ezen változtasson!
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi