DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai délelőtt folyamán úgy tűnt, mintha a kötelező egészségbiztosításról szóló törvény valamilyen szakmai törvény, az orvostársadalom belügye lenne - bár kétségtelen tény, természetes, hogy nem vonom kétségbe az ő kompetenciájukat. Mégis azt kell hogy mondjam, ez a törvény egy hosszú távú törvény, és valójában hosszú távú politikát határoz meg. A mai délelőtt folyamán az is kiderült, hogy számos esetben politikai kérdésként vetődött fel: vajon a kötelező egészségbiztosítás mire terjed ki. Én mégis azt gondolom, ne higgyék azt, hogy az ellenzék bizonyos kérdésekben mint ellenzék jelenik meg, és nem a tényeket mondja, ezért én idézni fogok a magyar kormány háttéranyagából.
Amikor a Magyar Demokrata Fórum közel fél évvel ezelőtt tartott egy konferenciát, ahol akadémikusok és tudósok hívták fel a figyelmet arra, milyen rossz a magyar népesség életkilátása, mekkorák a halálozási arányok, és hogy egy mai felnőtt férfi várható életkora az 1930-as évekének megfelelő, akkor naivan azt gondoltam: a magyar kormány azért terjeszti be az egészségbiztosításról szóló törvényt, hogy ezekre a kérdésekre megoldást találjon. És hogy ez nem egy ellenzéki kifogás, hadd olvassam fel a magyar kormány mondatát, amely úgy szól: "...miután a magyar lakosság egészségi állapotának szenzitív mutatói: a halálozási adatok, a születéskor várható átlagos élettartam, a potenciálisan elvesztett életévek száma, az egészségben eltöltött évek száma az ország gazdasági teljesítményéhez és geopolitika helyzetéhez képest is rosszak...". Ez nem ellenzéki megfogalmazás, ez a magyar kormány dokumentuma.
Ezek után teljesen természetes, hogy azt várja a polgár, a parlamenti képviselő, de azt hiszem, sokkal inkább a magyar lakosság, hogy olyan rendelkezések szülessenek, amelyek ezeket a mutatókat az európai színvonalra emelik. Hiszen a többször hangoztatott európai tárgyalásaink során mindig felmerül az a kérdés, hogy a humán erőforrás hogyan is jelenik meg, mert nemcsak az a kérdés, milyen a gazdasági versenyképességünk, hanem legalább olyan fontos kérdés, hogy milyen a társadalmi versenyképességünk, milyenek a magyar lakosság egészségügyi kilátásai, oktatási és egyéb várható mutatói. Ezért is nagyon fontos kérdés, hogy mi az, amit szabályoz a törvény az ingyenes ellátás keretében, és melyek azok a kérdések, amelyek átutalódnak a magánkeretre vagy pedig a nem finanszírozott keretre.
Itt ismét a háttéranyagból szeretnék idézni, hiszen a háttéranyag a következő mondatot tartalmazza: "Az egészségügyi szolgáltatások hozzáférésében tapasztalható esélyegyenlőség és a lakosság egészségi állapota között hosszabb távon jelentős összefüggés tapasztalható." A háttéranyagban szerepel az esélyegyenlőség, a háttéranyag kiemeli azt a megfogalmazást, hogy bizony, a lakosság számára az élettartamban, illetve az egészségben eltöltött életévek szempontjából az esélyegyenlőség nagyon fontos.
Ugyanebben a háttéranyagban, a 7. oldalon találhatóak a következő számok: 1992-ben az egészségügyi ellátás lakosság által fedezett hányada 8,1 százalék volt; '93-ban 9,9; '94-ben 9,8; '96-ban 15,1 százalék - majdnem megduplázódott. Ez azt mutatja, hogy a lakosság jelentős mértékben költött az egészségügyi állapotának a megőrzésére. Ha ezt a 15,1 százalékot összehasonlítom a szintén a kormány dokumentumában szereplő mondattal, amely szerint "a fejlett országokban 8 és 25 százalék között van ez a hányad", akkor azt gondolom - parlamenti képviselőtársaim felhívták a figyelmet rá -, hogy bizony igenis szabályozni kell, melyek azok az ellátások - és most itt nem a hajbeültetésre gondolok, bár az is nagyon lényeges kérdés, hanem sokkal inkább a prevencióra, a megelőzésre és a különböző egészségügyi ellátásokra -; akkor ez egy nagyon komoly társadalompolitikai kérdésként merül fel.
Nem a törvény részleteire szeretnék kitérni, csak két olyan jelentős kérdésre, hogy vajon a magyar társadalom fel van-e arra készülve, mondhatjuk-e azt, hogy a magyar társadalom reálbérnövekedése - ami az elmúlt években nem növekedés, hanem csökkenés formájában jelent meg -, megengedi-e azt, hogy ilyen rohamos mértékben növekedjen a saját források egészségügyre való felhasználása. Szintén a kormány által számunkra biztosított háttéranyag 11. oldaláról mutathatnám meg azt a táblázatot, amely annak a meredek emelkedését mutatja, hogy a saját forrásokat hogy kellett bevonni az egészségügyi támogatásba és egy enyhe - talán nem is annyira enyhe - csökkenését a központi forrásoknak.
Én úgy gondolom, a leglényegesebb kérdés az: vajon azzal a mondattal, ami szintén ezen háttéranyag dokumentumában szerepel, hogy 1997-ben az OECD-országokhoz képest 25 éves elmaradással létező egészségügyi ellátásunkat, elfogadhatjuk ezt, avagy sem. A Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy ezt nem lehet elfogadni, ezért is mondta Dávid Ibolya képviselőtársam és Kis Gyula képviselőtársam azt, hogy ez a törvény elfogadhatatlan az általánosság szempontjából. Módosító indítványokkal kicsit jobbá lehet tenni úgy, hogy bizonyos ellátások bekerüljenek, hogy bizonyos ellátási formák segítsék azt, hogy egészségesebb életmódot éljenek, de alapvetően a törvény azzal, hogy számtalan esetben a minisztériumnak ad felhatalmazást... Nem a mindenkori minisztérium szakmai képességét kívánom itt kétségbe vonni, hanem az anyagi lehetőségeit. Lehet, hogy orvos képviselőtársaim a szakmai képességeket is kétségbe vonják, én azonban csak arra a lehetőségre szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nem tudjuk elfogadni azt a kötelező egészségbiztosításról szóló törvényt, amelynek a célja az, hogy Magyarországon 1997-ben és '98-ban az európai országok 25 évvel ezelőtti állapotát érjük el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
