DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy 9 óra óta itt várok már a felszólalásra - ez meglehetősen hosszú idő volt -, és mivel emberek vagyunk, néha ki is kellett menni a teremből. Ennek következtében úgy gondolom, hogy itt tudnám folytatni mindazt, amit itt még el akarnék mondani.
Az előbbi bevezetésben elmondtuk azt, hogy a T/4296. számú törvényjavaslat kásahegyéhez érkeztem el az előző három felszólalásom és 40 percem során, tehát már meglehetősen hosszú idő telt el ezekkel a felszólalásokkal. Ma a javaslatot olvasva világossá vált számomra, hogy minden magyar állampolgár kapcsolatba kerül majd ezzel a törvénycsomaggal. És milyenek lesznek ezek az intézmények? Olyanok, amilyennek a pénzügyi kormányzat akarja, mert az egészségügy kérdése mint nagy elosztási rendszernek a kérdése - éppen úgy, ahogy az oktatásnál - döntő módon pénzügyi feltételektől is függ.
A napokban az egyik napilapunk szociológus közírója négy véleményt sorolt fel szellemesen - bár a négyre építve én kapásból legalább még tízet tudnék megemlíteni -, és azt mondja, hogy az egészségügynek most van négy kulcsszava, és ennek a négy kulcsszónak a közös kulcsszava a félelem: félelem a felelősségvállalástól, félelem a helyettesíthetőségtől, félelem a rendszer átláthatóságától és végül a presztízsveszteségtől.
A törvény előterjesztői azonosak az 1993. évi - nemcsak az 1992. évi, hanem az 1993. évi - pénztártörvény kezdeményezőivel. Ezért az önkéntes nyugdíjpénztárak - hogy ezzel kezdjük - elütő konstrukciója alig jöhetett szóba, mivel az már érvényben lévő elképzeléseket is minősített. Arról beszélünk a továbbiakban, csak végigsorolom leltárszerűen az egészségügy és az egészségbiztosítás döntő gondjait. (Akar László: Egészségügyről van szó!)
Ha megvizsgáljuk a törvényjavaslat többé-kevésbé számszerűsíthető vagy könnyen áttekinthető részeit, akkor csak a gyakorlat válik bonyolultabbá. Tudniillik maga a törvény azért áttekinthető és jól látható, csak a rá épülő gyakorlattal lesznek gondjaink és bajaink. Ezek alapján szeretnék néhány kérdésről beszélni.
(13.50)
Tekintettel arra, hogy most hetekig a nyugdíjkérdésekről beszéltünk, ne az egészségbiztosítás általános kérdéseivel kezdjük, hanem a nyugdíjpénztárakkal, ahol a legfontosabb bevételeket a pénztártagok kötelező befizetései képezik. A tagdíj alapja a társadalombiztosítás és a magán-nyugdíjellátásra jogosultságról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvényben meghatározott nyugdíjjárulék-alap. A tagdíj mértékét a javaslat bevezetésekor a nyugdíjjárulék-alap 6 százalékban, 2000. január 1-jétől pedig 8 százalékban határozza meg. A javaslat szerint lehetőség lesz arra, hogy a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalásával munkavállalója tagdíját, továbbá a pénztártag a saját tagdíját a tagdíjalap mértékének 10 százalékáig kiegészíthesse. A munkáltató kötelezettségvállalása azonban csak minden munkavállalóra azonos mértékben és egyforma feltételekkel vonatkozhat.
A bevételekről és a bevételekből képzett tartalékokból finanszírozzák a kiadásokat. A tőkefedezeti elven működő nyugdíjpénztárakban a biztosított pénztártagok befizetett tagdíjai tőkét képeznek, amely fedezetül szolgál a nyugdíjbiztosításhoz. A magán-nyugdíjbiztosító pénztárakban a bevételből tartalékokat képeznek, és a szolgáltatásokra, illetőleg az intézmény működtetésére fel nem használt pénzeszközöket befektetik. A pénztár az egyes pénztártagok megtakarítását....
