KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Talán két percet sem vesz igénybe a hozzászólásom, mindenesetre nem lehet szó nélkül hagyni azt a személyeskedő hozzászólást, amit Leitner képviselő úr megengedett magának, én ezt mindenesetre szeretném a miniszter nevében is visszautasítani.
Azt a tárgyi tévedését is szeretném visszautasítani, hogy az egészségügyi törvény, amely valóban szervesen kapcsolódik a most tárgyalandó törvényjavaslathoz, be van nyújtva a Házhoz, minden képviselőnek módjában van megismernie a törvény teljes szövegét.
Arról is szeretném tájékoztatni képviselőtársamat, hogy rendkívül széles körű egyeztetést folytattunk a törvényjavaslat kidolgozása során mind a szakmai kamarákkal, mind az egyetemekkel, országos intézetekkel, egyéb szakmai testületekkel, megyei, városi kórházakkal, betegek érdekképviseleteivel. Ha már a törvény szövegét nem volt módja kellő mélységben áttanulmányozni... (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban. - Dr. Takács Imre: Nem olvasta el!), nagyon szeretném felhívni a figyelmét legalább az olvasmányos formában megjelenő általános indoklásra, amiből teljesen világosan kiolvashatta volna a törvényjavaslat célját, nevezetesen, hogy a cél az alapvető ellátások minél szélesebb körű biztosíthatósága, a közösségi és egyéni terhek érdemi növelése nélkül, de a szolgáltatások tartalmának, minőségének világos meghatározásával és a hozzáférés ésszerű korlátok közé terelésével a takarékos működés és a folyamatos finanszírozhatóság feltételeinek megteremtése.
Ezzel a céllal kellett volna összevetni a benyújtott törvényjavaslatot, és ha ezt megtette volna, akkor jó lett volna, ha valóban tárgyszerű kritikát mond erről a törvényjavaslatról. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.