DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az időkeret szoros, sok mondanivalóm lenne, de ki sem szeretném használni az időkeretet.
Bevezetőként arról akartam szólni, hogy amennyire történészként áttekintettem, öt korszaka volt a dohányzás európai befogadásának és a dohányzással kapcsolatos magatartás változásának. Volt, amikor negatívan, tiltóan, majd pozitívan s a többi foglaltak állást. Most az ötödik szakaszban vagyunk, világszerte a tények ismeretében dohányzásellenes az alaphangulat, indokoltan. Tehát a részletekre nem térve ki, ezt az indokoltságot több módon próbálják megakadályozni, korlátozni.
A Magyar Országgyűlésnek is volt módja ebben a kérdésben állást foglalni. Már szó esett az előbb erről, valóban valamennyiünknek indokolt, hogy lelkiismeret-furdalása legyen amiatt, amit a reklámtörvény e téren elmulasztott. Szeretném megmondani, hogy persze nem indokolt, hogy ez a lelkiismeret-furdalás egyformán oszoljék meg, mert voltak olyanok, akik megpróbáltak nagyon sokat tenni módosító javaslatokkal ennek ellenében; kegyetlenül - csak ezt a szót tudom mondani: kegyetlenül - lesöpörték ezeket. Nagyon érdekes lesz, ha egyszer valaki tanulmányozni fogja a reklámtörvény megszületésének körülményeit és azt, hogy miért volt ilyen kegyetlen a módosító indítványokkal szemben a magyar parlament.
A mostani javaslatról elmondhatom én is, mint ahogy a Fidesz tisztelt képviselője elmondta, hogy a Magyar Demokrata Néppárt támogatja ezt a javaslatot, határozottan támogatja, de elfogadhatónak csak jelentős módosításokkal látja lehetségesnek. Hiszen olyan dolgokról van itt szó, amikor a nemdohányzók védelméről beszélünk, amiről megint nagyon sokan, hozzáértő orvosok is szóltak, de amire vonatkozóan, legalább is rám - mondjuk, bonctermi látogatásokon kívül - a legmélyebb benyomást gyakorolta: egy olyan statisztika, amely a hazai viszonyok között 15 évet fog át, amely - mint köztudomású - egy kivétellel minden ráktípusnál erőteljes előretörést mutat ki, és úgy gondolom, benne tetten érhető a dohányzás okozta hatalmas sérelem.
Lehet azt mondani, hogy a rák terjedését nagyon sok környezeti ártalom idézheti elő, nem csupán a dohányzás. Valóban így van. A platánfa nem dohányzik, mégis pusztul a környezeti ártalmak hatására, valamennyien tudjuk. Így talán magyarázható lenne, hogy a ráktípusok előretörésében hazánkban 15 év átlagában a bélrák 40 százalékkal, a tüdő- és kapcsolódó légzőszervi rákok 67 százalékkal növekszenek, de - egyszer már elmondtam, hatástalanul, hadd mondjam el még egyszer azoknak, akik talán majd olvasni fogják, hiszen most alig egy tucatnyian vagyunk a szobrokkal együtt - 143 százalékkal nő az ajak- és a szájüregi rák. Ez pedig nem az általános környezeti hatások rovására, benzin s a többi írható, hanem ez az óriási különbség teljesen nyilvánvalóan számomra mint laikus számára is - persze orvosi megerősítéssel mondom - a dohányzás számlájára írandó. 143 százalék növekedés 15 év alatt! Indokolt tehát, hogy a törvény okos, átgondolt, és azt kell mondanom, nem huzavona-intézkedésekben megnyilatkozó legyen, hanem ha tekintettel is van a gazdasági szempontokra, ésszerűen a minimumra csökkentse ezt a kíméletet.
A törvényjavaslat legnagyobb hibájának tartom, hogy a hathatósnak remélt intézkedések '99-től 2002-ig terjednek. Miért ez a hosszú felmondási idő? - teszem fel az általános vitában a kérdést. Miért ez a hosszú felmondási idő?
Vannak más hibái is a törvényjavaslatnak, nem szeretnék a részletekkel nagyon sokat bíbelődni. Az egyik már elhangzott, hogy a munkavállalókat érintőleg külön törvényben kívánja szabályozni nyilvánvalóan a legfontosabbak közé tartozó ártó hatások kérdését. Úgy gondolom, ide illenék, aztán ha vannak specialitások, azt majd ki lehet pótolni kormányrendeletekkel vagy esetleg más jogszabály megalkotásával. Nem fogom felsorolni most mindazt, ahol úgy érzem, módosító javaslatra van szükség, de egyet-kettőt igen.
Szól bölcsen a javaslat arról, hogy nem szabad a dohányzást engedélyezni ott, ahol meleg-, illetve hidegkonyhai készítmények, ételek fogyasztására kerül sor. A fagylaltozót hova fogják sorolni azok, akik nem akarják betartani a törvényt? Pedig oda jár a legtöbb gyerek. Ez csak egy a példák közül.
Nem tudom - legalábbis én nem értem -, hogy a dohánytermékek kiskereskedelmi forgalomban 14 éves kortól miért szolgáltathatók ki, amikor az egyéb korlátozásoknál a 18. év szerepel. Van tehát nagyon sok mozzanat, ha nem a kikerülésre, hanem a célba találásra fordítjuk az igyekezetet, s reméljük, ezt fogja mindenki tenni, aki a dolgot komolyan veszi, mert a mi statisztikáinknál még tanulságosabbak az Egyesült Államok statisztikái, ahol a romlásról és a dohányzás erőteljes csökkentése után a javulásról is már számot tudnak adni. Tartozunk a felnövekvő nemzedékeknek azzal, hogy odafigyelünk; oda, s nem csak a dohánygyártásban, a dohányáru szétterítésében és fogyasztásában érdekeltekre.
Tudom, hogy nem lehet egy lábdobbantással a helyzetet megváltoztatni, de a huzavona túl szembetűnő, különösen a reklámtörvény történetét figyelembe véve. Kérem, legyenek résen a felelősök!
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi