JAKAB RÓBERTNÉ

Full text search

JAKAB RÓBERTNÉ
JAKAB RÓBERTNÉ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Elnök asszony engedelmével egy személyes jellegű észrevétellel kezdem, bár hozzá kell tennem, hogy erről is szó esett bizottságunk ülésén; nevezetesen arról, hogy jómagam hetedik alkalommal érintem ezt a témát a Ház falain belül, és az első alkalom '89 októberében volt.
(11.30)
Akkor Szemere Bertalan 148 évvel ezelőtti belügyminiszterünk Kossuthoz intézett leveléből idéztem - hozzá kell tennem, hogy nem nagy sikerrel. Most az emberi jogok napja alkalmával remélem, több reményünk lehetséges.
Bizottságunk december 3-án kijelölt bizottságként tárgyalta az előterjesztett törvénymódosítást, mindkettőt, a választási eljárásról szóló módosító törvényjavaslatot és a választójog módosításáról szóló törvényjavaslatot is.
Bizottságunk, bár tudomásul veszi azt a tényt, hogy a magyarországi kisebbségek történelmét, földrajzi elhelyezkedését ismerve hosszú vajúdások után sem lehetséges százszázalékosan jó, a választójog elveinek tökéletesen megfelelő megoldást találni, ennek ellenére feltétlenül indokoltnak tartja, hogy kedvezményes feltételekkel jussanak a kisebbségek választás útján parlamenti képviselethez.
Tudjuk azt is - s erről is szó esett a bizottság ülésén -, hogy a formális jogegyenlőség nem eredményez a nemzetiségek számára létszámarányos képviseletet, ezért van szükség az általánostól eltérő jogi szabályozásra, amiről az előterjesztő államtitkár úr szólt. Mint ahogy azt is megállapítottuk a bizottságban, hogy jogorvoslás és képviselet különböző, eltérő fogalmak, tehát nem fogadhatók el azok az eszmefuttatások, amelyek szerint ha van kisebbségi ombudsmanja a parlamentnek, illetve a kormánynak, elégedjenek meg ezzel a kisebbségek.
Még egyetlen mondat. A bizottság részéről, valamint az előterjesztő részéről is aggodalmak fogalmazódtak meg már december 3-án is a törvényjavaslat tárgyalásának további technikai kérdéseiről, valamint arról, hogy a két törvényjavaslat esetleges késedelmes elfogadása esetén veszélyek keletkezhetnek. Meghallgattuk a nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatainak, illetve szervezeteinek képviselőit is, s ők apró részletkérdésektől eltekintve mindkét törvényjavaslat elfogadását szintén támogatják. Ezzel együtt a bizottság a törvényjavaslatot egyhangúlag alkalmasnak tartotta általános vitára.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi