ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Képviselő úr, én borzasztóan sajnálom, hogy a Magyar Demokrata Néppárt a szervezési osztállyal nézeteltérésbe került, valóban nem szerencsés, de azt pedig a házbizottság jegyzőkönyve tudja bizonyítani, hogy a házbizottságon mi hangzott el. A házbizottságon kérésként fogalmazódott meg a Ház elnöke részéről ez a javaslat - ilyen megállapodás nem született.
Mindezek ellenére, amit elmondtam, felteszem az ügyrendi indítványt szavazásra. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy aki egyetért azzal, hogy az ügyrendi bizottság vizsgálja ki ezt a kérdést, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen. (Zaj, közbeszólások: Látható többség! - Derültség.)
Én nem tudom most egészen pontosan eldönteni, hogy többség vagy kisebbség, ezért felkérem az ügyrendi bizottságot, hogy vizsgálja ki ezt az ügyet. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Most átadom az elnöklést Áder János alelnök úrnak. Engedjék meg, hogy mielőtt átadnám, megköszönjem egész évi együttműködésüket, munkájukat, mindannyiuknak boldog karácsonyt, eredményes és sikeres új évet kívánjak.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi