DR. RAPCSÁK ANDRÁS

Full text search

DR. RAPCSÁK ANDRÁS
DR. RAPCSÁK ANDRÁS (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A településügyi törvény olyan jelentős kérdésköröket ölel fel, mint a településfejlesztés eddig szabályozatlan területe, az elavult településrendezési szabályok modernizálása, valamint az átfogó szabályozást mindeddig nélkülöző településüzemeltetés, amelyet a normatív elveken működő költségvetési tervezés visszaélésre használt fel idáig.
A tervezetből kitűnik, hogy a képviselő-testület feladatává válik a településfejlesztési koncepció program- és tervelfogadása, illetve a fejlesztési tervek megvalósításának a koordinálása. A tervezet mint reális helyi eszközöket sorolja fel az önkormányzat saját bevételeit, ingatlanvagyonát, valamint a gazdálkodó szervezetek, intézmények és állampolgárok önkéntes hozzájárulását.
Természetesen inkább szólamok ezek az elképzelések, hibásak. A települések a vagyonukat elsősorban működésre fordítják, a gazdálkodó szervezetektől és a polgároktól olyan mértékű az állami elvonás, hogy nem gondolhatnak önkéntes hozzájárulásokra.
Látható, összegezve ezeket a dolgokat, hogy a településfejlesztés és -üzemeltetés alapvető feladataira szükséges anyagi-pénzügyi háttér nem biztosított; tisztázatlan tulajdonképpen a szabályozás megvalósítási formája is. A közszolgáltató szervezetek által ellátandó szakmai minimumok meghatározása, a szolgáltatások szakmai követelményeinek rögzítése, valamint a közszolgáltatási szerződés speciális feltételeinek és tartalmi követelményeinek konkrét kidolgozása olyan szabályozási területek, amelyeken a megfelelő és pontos szabályozás azért alapvetően fontos, mivel az önkormányzatok - és hangsúlyozni kívánom: rajtuk keresztül valamennyi állampolgár - életét, gazdálkodását hosszú időre meghatározzák.
Ezen rendelkezések alapján az önkormányzat olyan feladatokat lesz köteles ellátni, melyeknek forrásait magának kell előteremtenie, ugyanakkor a feladatellátáshoz szükséges közüzem alapításához és működéséhez szükséges ingatlan- és egyéb vagyont az önkormányzatnak kell biztosítania.
Kérdéseim: milyen garanciákat kíván teremteni a tárca politikai vezetése arra, hogy a településfejlesztési és településüzemeltetési normatívák biztos anyagi hátterét nyújtsák az önkormányzati feladatok megvalósításának? Kérdezem, mi a reális lehetősége annak, hogy a koncepcióban szereplő egyéb jogszabályok olyan időben fognak elfogadásra kerülni, olyan stratégiát alkotnak, hogy tényleges lehetősége legyen az önkormányzatoknak a törvény végrehajtására.
Tisztelettel várom miniszter úr válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi