BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem fogadom el az írásban megküldött választ. Ebben az interpellációban azért emeltem szót, hogy a mintegy 400 ezer családnak adott támogatás ne egy magánalapítvány keretében történjen, hanem úgy, ahogy ez itt több kérdésre adott válaszban elhangzott: a civil szervezetek segítségével, az önkormányzatok bevonásával, közalapítvány formájában történjen.
Azt sem tudtam a válaszban elfogadni, hogy Karl Imre kormánybiztos úr, aki egyrészt felel a szolgáltató vállalatokkal történő áregyeztetésért, ugyanő legyen ennek a kuratóriumnak az elnöke. Ezért tehát nem tudom elfogadni a választ, és arra kérem a tisztelt Házat, hogy az adatvédelmi törvényről szóló szabályozásokat is, a nehéz, kiszolgáltatott helyzetben lévő családok érdekeit is vegyék figyelembe.
Magát a támogatást támogatom, egyetértek, karácsonykor ez a legnagyobb dolog, hogy meleget és szeretet adunk az embereknek, de ezt törvényes formában kell megtenni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.