AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A HM vagyonkezelésében lévő, a kincstári vagyoni körbe tartozó ingatlanok értékesítésének '97. évi helyzetét a közelmúltban Juhász Ferenc MSZP-s képviselő úr kérésére megvizsgáltattam.
A HM nem egyenként, hanem több ingatlant érintő csomagokban tette meg javaslatát a Kincstári Vagyoni Igazgatóságon keresztül a pénzügyminiszter számára. Az előterjesztések sok esetben hiányosak voltak, nem tartalmazták az elbíráláshoz szükséges dokumentumokat, például tulajdoni lapokat, a telekmegosztásra vonatkozó földhivatali bejegyzéseket, illetve nem rendelkeztek az elidegenítéshez szükséges aktuális értékbecsléssel. Ezért a KVI hiánypótlásra kérte fel az előterjesztőt, a szükséges kiegészítések megküldése a HM részéről esetenként hosszú ideig elhúzódott.
A tapasztalatok szerint a HM javaslatának a KVI-hez történő benyújtásától az eddigiekben átlagosan három-négy hónap telt el addig, amíg a PM azt döntésre megkapta. Ezt követően - beleértve a PM-en belüli koordinációt és további kiegészítések megkérését is - a minisztériumban átlagosan egy-másfél hónap volt szükséges a döntés meghozatalára.
Kétségtelen, hogy az új törvényi kereteknek megfelelő előterjesztések kimunkálását hátráltatta a tapasztalatok hiánya, és az, hogy nehézséget okoz a vagyongazdálkodásban folytatott korábbi gyakorlat gyors és átfogó megváltozása. Az elmúlt egy-két év egy tanulási időszaknak tekinthető minden érintett fél tekintetében. A tanulást mutatja, hogy az utóbbi hónapokban javult az anyagok előkészítettségi színvonala, s ezért is várhatóan gyorsul a szükséges döntések meghozatala. Eme gyorsulás érdekében a Pénzügyminisztériumon belül külön intézkedéseket is tettünk.
Úgyhogy összességében azt tudom mondani képviselő úrnak, hogy számos határozat született az elmúlt hetekben; illetőleg remélhetőleg a továbbiakban ez az egész tevékenység - miután mindenki megtanulta ennek a szabályait - zökkenőmentesebben fog tudni bonyolódni.
Köszönöm kérdését. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi