SASVÁRI SZILÁRD

Full text search

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden kultúrát szerető ember megdöbben azon, amit a kormányzat a Nemzeti Színház társulatával szemben művel. Nem az első eset, hogy a színház társulatáról, a Nemzeti Színház jövőjéről úgy beszélnek, úgy tárgyalnak emberi sorsokról, hogy színészeknek, rendezőknek, színházi szakembereknek esélyük sincs arra, hogy elmondhassák gondolataikat, elképzeléseiket. Róluk döntenek nélkülük, róluk is döntenek nélkülük. Ebből a társulatból - és remélem, ezzel a tisztelt államtitkár úr is egyetért - sokaknak ott lesz a helye az új Nemzeti Színházban. A miniszter úr egy nyilatkozatában azt mondta, hogy '99 nyarától a jelenlegi Nemzeti Színház Magyar Színház néven működik tovább a Hevesi téri épületben. Mit jelent ez, tisztelt államtitkár úr? Azt, hogy a társulat tagjairól most már kimondatik az, hogy nincs helyük az új nemzetiben?
Tisztelt Államtitkár Úr! Azért, hogy a nemzeti színjátszás hagyománya megjelenhessen az új Nemzeti Színház épületében, kérdezem öntől: hogyan kívánják figyelembe venni azt a szellemi, művészi értéket, amelyet a Nemzeti Színház társulata felhalmozott évtizedes munkája során?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi