DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Öt észak-európai ország hozta létre ezt a bankot, azzal a céllal, hogy az országok fejlesztési lehetőségeit bővítse. Ahogy az integrációs folyamat bővült, úgy egyúttal az északi régión kívül is fokozzák a tevékenységüket, és ez jelenik meg ebben a szerződésben is.
A bank elsődlegesen infrastrukturális fejlesztések finanszírozásával, környezetvédelemmel és kis- és középvállalatok fejlesztésének a finanszírozásával foglalkozik, ez tehát egybevág azzal a kormánytörekvéssel, hogy ezeken a területeken keressünk további bevonható forrást a gazdaság fejlődése érdekében. Az előző években már ez a bank Magyarországon egy 33 millió ECU-nek megfelelő összeget fektetett be, a következő két-három évben pedig valószínűsíthető, hogy további 130-150 millió ECU-t fektet be a bank Magyarországon.
A keretmegállapodásnak elsődlegesen az a célja, hogy egy magasabb szintű intézményi keret alakuljon ki, és hogy a projektekhez lehetővé váljon állami garanciavállalás is. Úgy gondolom, hogy ez a magyar gazdaság fejlesztését jól segítő szerződés. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi