AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy 1994-ben, amikor ez a támogatás nagyon nagy mértékben felemelésre került, akkor reálértékben lényegesen emelkedett ennek az értéke, és ha a '93 végi, '94 eleji szinthez vesszük, akkor azt lehet mondani, hogy jelenleg is nagyobb reálértéket jelent ez a támogatás, mint ami akkor volt. Az is egy megfigyelhető tendencia, hogy az igénybe vevők száma nagyon gyorsan emelkedett, ebből következőleg az ezzel kapcsolatos költségvetési kiadások is dinamikusan emelkedtek az elmúlt időszakban.
Nyilván önmagában ezt a támogatási rendszert nem lehet egyedül nézni, a lakásfinanszírozással kapcsolatos egyéb konstrukciókat is tekintetbe kell venni. Itt is szeretném felhívni a figyelmet, hogy egyrészt a lakástakarék-pénztárak intézményi keretei létrejöttek, a lakástakarék-pénztárak elkezdtek működni és ehhez is adunk költségvetési támogatásokat. Megteremtődtek a jelzálog-hitelintézetek létrehozásának törvényi feltételei. Egy ilyen intézet is rövidesen elkezdi működését. Ebből következik, hogy a piacon meg fognak jelenni ezek a nagyon hosszú távú és viszonylag kedvező kamatozású hitellehetőségek is.
Valóban racionális az a kérdésfeltevés, hogy nem kellene-e megváltoztatni ennek a szociális lakásépítési támogatásnak a mértékét. Azt gondolom, hogy reálisan 1999. január 1-jétől vethető fel ez a kérdés. Nyilván ennek az eldöntésénél mérlegelni kell a lakásgazdálkodás egészére ható legkülönbözőbb konstrukciók működését. Miután a végső hatás ezen konstrukciók együttes hatására alakul ki, azt tudnám mondani, hogy körülbelül egy év múlva ez nyilván napirendre fog kerülni.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi