IVÁNYI TAMÁS

Full text search

IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretném a 11. számon jelzett, igen sok képviselőtársammal közösen benyújtott módosító indítványt szíves figyelmükbe ajánlani, amely arról szól, hogy az államilag FTT-állásfoglalás alapján dönt a különféle képzési szintek első évére felvehető, államilag finanszírozott hallgatói létszámról, annak intézményei közötti megosztásáról, és ennek során gondoskodik - most jön az, hogy kikkel kell egyeztetni - a felsőoktatási intézményt fenntartó egyházakkal - mondja a módosító indítványunk - kötött megállapodásban rögzített létszámarányok betartásáról.
Ez a módosító indítvány tulajdonképpen arról rendelkezne, hogy ne közvetlenül az intézményekkel kelljen egyeztetni, hanem azokkal az egyházakkal, amelyek fenntartóként az általuk fenntartott intézményekkel a szükséges egyeztetéseket majd úgyis lefolytatják, s nyilván megszabják azokat a kereteket, amelyek a fenntartó számára még elfogadható terhet rónak a fenntartó egyházra, és az egyeztetést tulajdonképpen a fenntartó egyház és az állami szféra közé utalnák.
Köszönöm szíves figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi