ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Soron következik a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. számú törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala. Az előterjesztést T/4761. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/4761/8. és 10. számon kapták kézhez képviselőtársaink. Megadom a szót dr. Kis Zoltán... (Dr. Kis Zoltán nemet int.) Államtitkár úr jelzi, hogy az előbbiekben már a hegyközségek vonatkozásában is elmondta zárszavát, ezért most nem kíván szólni.
Tisztelt Országgyűlés! A T/4761/8. számú ajánlás 2., 3., 4., 5. és 8. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés.
Bejelentem, hogy az előterjesztő a T/4761/8. számú ajánlás 1. és 6. pontjaiban szereplő indítványokat támogatja. Most tehát ezekről határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 273 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 7. pontjában Karakas János és képviselőtársai a törvényjavaslat 15. §-át a hegyközségi törvény 49. § (5) bekezdését érintően új bekezdéssel javasolják kiegészíteni. Indítványuk szerint a hegyközségi szervezetek közigazgatási ügyben eljáró tisztségviselőit fokozott büntetőjogi védelem illeti meg. A mezőgazdasági bizottság támogatja, az alkotmányügyi bizottság nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen szavazattal, 136 nem szavazattal, 31 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi