DR. FARKAS GABRIELLA

Full text search

DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kritikai mondattal hadd kezdjem: amikor valami ellen szót emelünk, akkor nem árt, ha bizonyos fogalmakkal tisztában vagyunk. Én is tudom, hogy ez nem konkordátum. Azt is tudom, nem arról van szó, hogy különböző modellek keresése során visszacsúszunk valahová. Önök, akik ezt a megállapodást támadják, épp olyan jól tudják, mint én: nem arról van szó, hogy az állam és az egyház szétválasztásának az akadályát jelenti ez. Az állam és az egyház szétválasztása jogilag is és gyakorlatilag is már nagyon régen megtörtént.
Volt azonban egy korszak - amit diktatúrának nevezünk -, ami mindattól megfosztotta a működő egyházakat, ami anyagi és jogi önállóságuk alapját jelentette volna. Ahhoz van szükség erre a megállapodásra, hogy ez az állapot helyreálljon, és e megállapodás alapján szükség van azokra a törvényekre, amelyekről a következőkben fogunk tárgyalni. Nagyon hibásnak érzem tehát, ha különböző modellkeresések ürügyén azt a tényt igyekszünk kétségbe vonni, hogy sérül az állam és az egyház szétválasztásának az elve.
Az pedig, hogy a megállapodásban a magyar kormány együttműködést ígér, az előbb elmondottaknak az egyenes következménye. Az állam ugyanis - most a kormány alatt az államot értem - korrigálni igyekszik sérelmeket, helyreállítani igyekszik egy rendet, de más oldalról a rendszerváltozás igen súlyos korszakában nagyon helyesen számít az egyházak rendszerváltozást elősegítő, segítő működésére. Itt nem elsősorban a hitéleti tevékenységre gondolok, hanem az egyebekre, amiket önök is épp olyan jól ismernek.
Azt pedig nagyon nem szeretném, ha valamilyen pszichológiai presszióként arra történnék gyakran hivatkozás, hogy egyes pártok, egyes felszólalók közös platformra helyezkednek a kormánnyal, ha ebben a kérdésben megegyezik a véleményük. Elnök úr az imént utalt valamire, hogy az veszélyes és helytelen; úgy érzem, az is veszélyes és helytelen, ha ilyen módon kívánjuk lélektanilag zsarolni egymást.
Köztársasági elnök úr reményét és kívánságát én is osztom és a Magyar Demokrata Néppárt is osztja, és bízom benne, hogy a Magyar Országgyűlés meg fogja erősíteni ezt a megállapodást.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi